MAGYAR BÍRÓI EGYESÜLET
1122 Budapest, Tóth Lőrinc utca 6.

A mesterséges intelligencia már csaknem minden szektorba eljutott és örökre megváltoztathatja az igazságszolgáltatás világát is, azonban az ember helyett döntő - és már konkrét ítéletet is hozó - gépek komoly kockázatot jelenthetnek, ha nem megfelelően használjuk őket a jövőben.

Képtalálat a következőre: „mesterséges intelligencia jog”

A digitalizáció fénykorában a mesterséges intelligencia megjelenése számos terület működését változtatja meg, egyúttal egyre több embernek veszi át feladatait. Ez nem csak a munkaadókat tehermentesíti, de a munkamenetet is jelentősen felgyorsítja – az automatizáció ugyanis már nem csak a kétkezű, hanem a szellemi munkák területére is betört és több éves tapasztalattal rendelkező szakemberek munkáját veszi át gond nélkül.

A mesterséges intelligencia (AI) a jog világába is egyre jobban beszivárog, ezzel pedig bírók, ügyvédek és más jogi szakemberek munkáját könnyíti meg: a Prometea nevű AI emberi beavatkozás nélkül képes jogi dokumentumok elkészítésére, ráadásul a bírósági ítélettel kapcsolatos javaslatokat is tud tenni a korábbi precedenseket mérlegelve – írja a Bloomberg.

A telefonon felhívható szoftver csupán az ügyirat számát kéri, ami alapján pár másodpercen belül határozati javaslatot generál, ellátva a buenos aires-i ügyészség fejlécével és minden szükséges szakzsargonnal – mindezt ügyvédek vagy jogi szakértők segítsége nélkül. Argentínában a kerületi ügyészség fogalmazza meg a döntéseket, amelyeket a bírák vagy elutasítanak és újat írnak, vagy egyszerűen jóváhagyják.

Nagy az érdeklődés

A mesterséges intelligencia természetesen nem gyilkossági ügyekben hoz ítéletet, egyszerűbb jogi procedúrák esetében azonban sikeresen automatizálta az igazságszolgáltatási eljárásokat. A kerületi ügyészség szerint a irodában munkálkodó 15 jogásznak így kevesebb ügyre kell figyelnie, amivel a korábban fél év alatt lebonyolítható ügyeket heteken belül megoldják.

Az Ingacio Raffa nevéhez fűződő startup a kerületi ügyészséggel karöltve alkotta meg az intelligens programot. Az ügyészség szerint a szoftver segítséget nyújt kiszűrni a könnyen automatizálható jogi tevékenységeket, a humán erőforrásokat így összetettebb feladatok felé tudják irányítani – a korrektúraolvasással megbízott szakemberek ráadásul ritkán találnak hibát az elkészült dokumentumokban. A mesterséges intelligencia komoly figyelmet kapott az ENSZ, a Világbank-csoport és az Amerikai Fejlesztési Bank részéről, akik szintén szívesen integrálnák a programot a napi ügyintézésbe.

Nem helyettesítheti az embert

Egy éve még egy egyszerű ittas vezetéssel kapcsolatban is 111-szer kellett kitölteni ugyanazt a 39 pontot. Bár egy ilyen eset kapcsán most is meg kell adni a vádlott személyes adatait, de dokumentumonként csupán egyszer. A Prometea ráadásul képes fordítani is, így nyelvi akadályokról sem beszélhetünk. Az alkotók több mint 300 ezer bírósági határozatot és mintegy 2000 jogerős ítéletet vittek be a rendszerbe. Az új dokumentumokat a rendszer párosítja a leghasonlóbb határozattal, így a szoftver képes előre jelezni, mi a várható ítélet az üggyel kapcsolatban.

Az eddigi 33 javaslat mindegyikét elfogadták a bírák, és további 84 ügyben lesz még a bíróság segítségére. Ezequiel González, az Oxfordi Egyetem egyik professzora szerint a program hosszútávon sem képes helyettesíteni az emberi tényezőt, csupán áramvonalasítani tudja majd bizonyos ügyek kezelését. Ennek ellenére még a támogatók között is vannak, akik aggodalmuknak adtak hangot, az igazságszolgáltatás– figyelembe véve a különböző országok jogi rendszereinek különbségeit – összetettsége miatt ugyanis számos hibás ítélet is születhetne. Az alkotók ugyanakkor nem kívánják kivenni a bírák kezéből a döntést – csupán segítenék azt.

Ma már a csapból is az folyik, hogy hamarosan tényleg jönnek a robotok, és elveszik az emberek munkáját, azonban számos szakértő egy ennél kevésbé riasztó jövőképet tart valószínűnek: az ember-robot együttműködésre alapuló jövőt. Az együttélés - vagy inkább közös működés - koncepciójának alapja pedig az, hogy vagy nem lesznek elég fejlettek a gépek ahhoz, hogy ki lehessen velük váltani minden emberi tényezőt, vagy olyan döntéseket kellene hozniuk, melyek túlzottan komoly következményekkel járhatnak az emberre nézve ahhoz, hogy a robotokra bízzuk a meghozatalukat.

(privatbankar.hu)