MAGYAR BÍRÓI EGYESÜLET
1122 Budapest, Tóth Lőrinc utca 6.

A Kúria elnöke 2019. április 24-ére, a Parlament csodálatos milliőjébe ünnepi konferenciát szervezett. A bírói hivatás alapértékének számító bírói függetlenség hazai meghonosításának, a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk akkori parlamenti elfogadásának évfordulójára összehívott ünnepi találkozó az Elnök Úr különleges ajándéka volt a magyar bírói kar számára. Az eseményen a dicső múltnak kellett volna megelevenednie hangsúlyozandó, hogy máig megőriztük annak értékeit.

A Kúria elnökének beszédéből – ezzel összhangban – a jelenlegi bírói kar egységét és oszthatatlanságát éppúgy kihallhattuk, mint a bírói függetlenség ünnepét annak modern összetevőivel. Így ebből a szónoklatból is kiviláglott, hogy a bírói függetlenség a magyar jogállam "állócsillaga".

Mi, a bírák nem mást értünk ezen, mint azt, hogy a bírói függetlenség a bírói hivatás gyakorlásának alapfeltétele. A bíró – tisztelve minden hatalmi ág munkáját – döntése során független az államhatalom további ágaitól. Az Alaptörvényünkből adódóan ezeket az elveket minden hatalmi ágnak és jogalanynak biztosítania kell és tiszteletben kell tartania. Ezt azért is kell kiemelni, mert a bírói függetlenség XIX. századi deklarálása elődeink üzenete a jövő generációhoz, mindörökkön örökké. A bírói kar – kivéve, amikor a hatalom önkénye ezt megakadályozta – mindig őrizte és óvta is ezt az értéket.

Így ünnepet vártunk, amelyhez a konferencián elhangzott előadások gondolatai méltóak is voltak, ám a Parlament elnökének és az OBH elnökének beszédei nem ezt az ünnepi hangulatot tükrözték és bizonyára nem csak a bírákban ébresztettek kétségeket.

Először, a házigazda jogán, az Országgyűlés elnöke lépett a hallgatóság felett magasodó felsőházi terem szószékére. Ő, meglepetésünkre, nem ünnepelt, hisz alkalmatlan bíróról, rossz ítéletről, a hatalmi ágak elválasztásának tagadásáról, a bíróságok államhatalomnak való alárendeltségéről beszélt. Az ünnep apropóján így nem épített, nem méltatott, hanem megfogalmazta a bírói karral szemben támasztott mai politikai elvárást, figyelmen kívül hagyva ősapáink üzenetét. Jogosan kérdezhetnénk: vajon miért hozta ezt az ajándékot? Mégsem tesszük, mert tudjuk, hogy minket, bírákat csak az Alaptörvény, a törvényeink, az eskünk, a lelkiismeretünk köt, míg szervezetileg függetlenek vagyunk minden más hatalmi ágtól. Annak ellenére, hogy a bírói kar többször szenvedett el kritikákat, munkánkkal ellátjuk törvényi kötelességeinket, betöltjük a bírói hatalmi ág funkcióját, segítjük társadalmunkat, gazdaságunkat. Ennek során valóban nem vagyunk függetlenek a társadalmi viszonyoktól, mert munkánk során a demokratikus keretek között, a választópolgárok felhatalmazásával létrejött Országgyűlés által alkotott jogszabályokkal ítélkezünk. Így nekünk, bíróknak munkaeszközünk a hatályos jogszabályok összessége, mindennapi feladatunk azok alkalmazása, azonban a politikai elvárások ennek során nem befolyásolhatnak bennünket.

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke sem ünnepelt: beszédében a nagytapasztalatú, 1990 előtt kinevezett bírákról azt feltételezte, hogy nem tudják követni a mai élet ritmusát és nem tudnak megfelelni a mai kor kihívásainak, hiszen nem képesek a "fonalat felvenni". Azt sugallta, hogy csak az általa kinevezettekben és az "új generációban" bízik, mert ők képesek csak a digitalizáció követelményeinek is megfelelni. Ezzel a véleményével az évezredes hagyományt és évszázados értékeket kérdőjelezte meg, hisz a bírósági rendszer egy konzervatív tudásvár, amelyben szinte minden a szinergiára és jogalkalmazási tapasztalatra épül. Így a bírói család nagy tekintélyű vezetője beszédében olyan ajándékot hozott, amely csak bizonytalanságot eredményezett és megosztotta a bírói kart, annak oszthatatlanságát és egységét hirdető téziseivel szöges ellentétben.

Ezek a beszédek így – álláspontunk szerint – nem ünneplik a bírói ethoszt, a bírói függetlenséget, hanem épp ellenkező hatást váltanak ki. Mi, akik részt vettünk a rendezvényen, azt vártuk, hogy méltó ünnepet ülünk a bírói és bírósági függetlenség dicséretére. Bánatunkra nem erre, hanem e megszólalások révén a részünkre átnyújtott és keserűséget okozó ajándékokra emlékezünk. A Parlament épületébe ünnepelni jöttünk, de csalódnunk kellett.

A 150 évre visszatekintve – mindezek ellenére és továbbra is – határozottan állítjuk, hogy a bírói függetlenség örök és kötelező érték. Így semmilyen ideológiai színezetű támadást, semmilyen burkolt vagy nyílt befolyásolást, de az ilyen tartalmú gondolatokat sem fogadhatjuk el. Ezt minden bírónak határozottan és egyértelműen vissza kell utasítania. Alapszabályunkban is rögzített feladatunk ebben segíteni és támogatni mindannyiunkat és nyíltan fellépni a bíróságok függetlenségének megtartása érdekében.

MABIE

Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnökének beszéde teljes terjedelmében elérhető a Kúria honlapján: 
 
Dr. Handó Tünde elnök asszony beszéde is elérhető ugyanitt:
 
Dr. Darák Péter elnök úr beszéde:
 
A Kúria összefoglaló anyaga az eseményről: