Ahogy naponta szembesülünk a járvány terjedését jelző egyre aggasztóbb számokkal, a járványügyi szakemberek elemzéseivel, a Magyar Orvosi Kamara drámai hangvételű felhívásával, a hétköznapjainkat ismét meghatározza a koronavírus, még akkor is, ha éppen nem vagyunk betegek.

A Magyar Bírói Egyesület is kiemelten fontosnak tartja ebben a helyzetben az egyéni és közösségi felelősségvállalást, védekezést. Ennek egyik lényeges eleme, hogy a bíróságokon ismét lehetőség nyílik az otthoni munkavégzésre (home office), ugyanis dr. Senyei György, az OBH elnöke elrendelte, hogy a bíróságon kívüli munkavégzést biztosítani kell a 60 év feletti és/vagy krónikus betegséggel küzdő, a várandós bírók és igazságügyi alkalmazottak számára, valamint különös méltánylást érdemlő egyéb esetekben.  A fentieken kívül is lehetőség szerint biztosítani kell ezt a munkavállalóknak, ha az egyedüli irodai elhelyezés és munkavégzés nem megoldható. A védekezés és a működőképesség fenntartásának egyidejű szem előtt tartásával és a munkavégzés folyamatosságának biztosítása mellett a bíróságok elnökei határozzák meg az otthoni munkavégzés engedélyezésének részletszabályait.

A MABIE üdvözli ezt az intézkedést, egyúttal ismét felhívja a figyelmet arra, hogy a védekezés csak közös erőfeszítéssel lehet sikeres, ezért az egyéb védelmi intézkedések (maszkhasználat, szociális távolságtartás) mind teljesebb körű betartása mellett bátorítjuk kollégáinkat az oltás felvételére!