MAGYAR BÍRÓI EGYESÜLET
1122 Budapest, Tóth Lőrinc utca 6.

Török Zsolt, a Fővárosi Ítélőtábla tanácselnöke juttatta el a MABIE honlap szerkesztőségének a csatolt mellékletben olvasható gondolatokat az alábbi levél kíséretében.

A Portugál Számvevőszék bíráival szemben alkalmazott fizetéscsökkentés nem sérti a bírói függetlenség elvét

Ezek az intézkedések, amelyeket a tagállam az Európai Unió pénzügyi segítségével összefüggésben hozott meg, a portugál közigazgatás és közszolgálatiság széles rétegét általánosságban és átmenetileg ugyancsak érintik [1]

A Magyar Bírói Egyesület (MABIE) elnöksége megtárgyalta az utóbbi időben a sajtóban és a mindennapi közbeszédben napvilágot látott, a bíróságokat és a bírákat ért méltatlan és alaptalan támadások kapcsán kialakult helyzetet, és kinyilvánította, hogy a jövőben is határozottan fellép minden támadással szemben. Elemezve a közéleti szereplők és politikusok bíróságokkal és bírákkal kapcsolatos nyilatkozatait, és leszögezte, hogy egyik hatalmi ág részéről sem fogadja el a igazságszolgáltatás függetlenségébe való beavatkozási kísérleteket és visszautasít minden jogállami keretet feszegető megnyilvánulást.

Az elnökség örömmel vette tudomásul az igazságügyi alkalmazottak béremelését, megtárgyalta annak hatásait és rámutatott arra, hogy a bérrendezés feszültséget teremtett az igazságszolgáltatáson belül. A kialakult bérfeszültséget az okozza, hogy a bírák illetmény emelése arányaiban jelentősen elmarad az igazságügyi alkalmazottak béremelésétől, illetve a társadalom más szféráiban végrehajtott bérrendezés mértékétől, ezért saját eszközeivel a jövőben is megteszi a szükséges lépéseket a bírói javadalmazás további javítása érdekében.

Az elnökség üdvözölte az egyesület megújult honlapját, tárgyalt a hatékonyabb kommunikáció lehetőségeiről, annak új formáiról, továbbá kommunikációs szakember bevonásáról.

Az elnökség a Stratégai Partnerségi Megállapodás keretében 2018. januárjában kötetlen beszélgetésre hívja meg az igazságügyi minisztert.

Múlt – Jelen - Jövő

Egy évvel ezelőtt ünnepeltük a Szegedi Ítélőtábla első önálló épülete átadásának 120. évfordulóját és kezünkbe vehettük az erre az alkalomra készült emlék-kötetet. Alig telt el egy év, és a Szegedi Ítélőtábla történetének újabb korszakát bemutató könyvvel ismerkedhetünk meg.

Köszönöm az ítélőtábla elnökének, hogy részt vehetek a mai ünnepi könyv bemutatón, sőt megoszthatom gondolataimat az igazságszolgáltatással kapcsolatban a múltról – jelenről – jövőről. Rövid előadásom mottójául a XIX. század nagy magányos gondolkodójának Soren Kierkedardnak a gondolatát választottam: „Az élet csak úgy érthető, ha visszatekintünk, de csak úgy élhető, ha előrenézünk.”

Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy a filozófus szavait megszívlelve rövid előadásomban egy időutazásra hívjam Önöket.