MAGYAR BÍRÓI EGYESÜLET
1122 Budapest, Tóth Lőrinc utca 6.

Üdvözöljük honlapunkon!

Első fokon felmentette a Szegedi Törvényszék az emberölési kísérlet és más bűncselekmények vádja alól, és kóros elmeállapota miatt elrendelte a kényszergyógykezelését annak a férfinak, aki 2016 tavaszán egy gépfegyverrel bement a kiskunhalasi bíróságra, hogy megölje a vezető ügyészt.

Az elektori szavazáson az alábbi bírákat választották meg taggá és póttaggá:

Magyarországon nem voltak boszorkányégetések. Az üldöztetések, felelősségre vonások mégsem mentek ritkaságszámba. Akadt erre példa bőven Ung vármegyében is, azonban hatásos eredmény nélkül.

Lemondott a lengyel országos igazságszolgáltatási tanács (KRS) elnöke, Dariusz Zawistowski pénteken, így tiltakozva az Európai Bizottság által is kifogásolt, a KRS-t is érintő bírósági törvények ellen. 

Dariusz Zawistowski