Magyar Bírói Egyesület, 1122 Budapest, Tóth Lőrinc u. 6.

Bejelentkezés | regisztráció

A Magyar Bírói Egyesület közleménye

A MAGYAR BÍRÓI EGYESÜLET KÖZLEMÉNYE

 

A Magyar Bírói Egyesület – alapszabályában rögzített felhatalmazása alapján - stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal, amelynek értelmében a felek a bírák jogállásáról és a bírósági szervezetről szóló jogszabályok előkészítésében, módosításában és felülvizsgálatában együttműködnek.

 

A megállapodásnak megfelelően az egyesület – összegezve a 2011. júniusában rendezett konferenciákon elhangzottakat – megküldte az igazságszolgáltatás általa szükségesnek tartott változásaira irányuló javaslatait a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak és azokat honlapján is közzétette.

 

Az egyesület javaslatai kizárólag az igazságszolgáltatás hatékonyabbá, gyorsabbá és átláthatóbbá tétele érdekében készültek, azok nem irányulnak az igazságszolgáltatás jelenlegi legfőbb igazgatási szerve, és annak vezetője ellen. A sajtóban ezzel kapcsolatban megjelent véleményeket, interpretációkat és következtetéseket a Magyar Bírói Egyesület hangulatkeltésnek értékeli.

Rendezvények

A pályázat linkje ide kattintva tekinthető meg.

A MABIE Fővárosi Tagozata 2012. április 2. napján tartott fórumán a MABIE 2011. évben és jelenleg az igazságszolgáltatásra vonatkozó sarkalatos törvények és egyéb jogszabályok megalkotásában betöltött szerepéről tartottak megbeszélést. A Fórumon meghívottként jelen voltak a Budapest Környéki...

A Magyar Bírói Egyesület Fejér Megyei Területi Szervezete április 20.-án taggyűlést tartott,amelyen jelen volt és beszédet mondott Dr Makai Lajos elnök és Dr Szabó Sándor főtitkár. Felszólalásukban tájékoztatták a tagságot és a megjelent nem egyesületi tag bírákat az egyesület elmúlt évi...

A Magyar Bírói Egyesület Tolna Megyei Szervezete a 2012. június 10-én Budapesten megrendezésre kerülő 19. maraton és félmaraton váltóra a maratoni távra 6 fős csapatokat szervez, ezért várjuk mindazon bírák és titkárok jelentkezését, akik szívesen részt vennének a versenyen...

Tisztelt Elnök Úr, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Köszönöm a meghívást, és köszönöm a lehetőséget, hogy az Európai Parlament állampolgári jogok, bel- és igazságügyi szakbizottságát tájékoztathatom a magyar bírák általános érdekképviseleti szervezetének, Magyar Bírói Egyesületnek (MABIE)...

A tanácskozást Dr. Makai Lajos, a Magyar Bírói Egyesület Elnöke- az összejövetel céljának megjelölésével - nyitotta meg. Az érdemi munka megkezdése előtt köszöntette és tárgyjutalommal ajándékozta meg Dr. Szelecki Ritát, a dombóvári városi bíróság bíráját, mint a IV. Országos...

Dr. Makai Lajos, a Pécsi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának kollégiumvezetője, a MBE elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a KIM illetékes főosztályvezetője nem tudott eljönni a konferenciára.

Az összesített eredmények, illetve a labdarúgás, a kosárlabda, a női asztalitenisz, a férfi asztalitenisz, a páros asztalitenisz, a női tenisz, a férfi tenisz, a páros tenisz és a sakk eredmények csatolmányként olvashatók.

 

A többi eredmény folyamatosan kerül a későbbiekben...

A tanácskozáson a bírákon kívül részt vett dr. Répássy Róbert, a KIM államtitkára, dr. Jeney Orsolya helyettes államtitkár, továbbá több országgyűlési képviselő munkatársa.

A tanácskozáson a bírákon kívűl részt vett Gulyás Gergely országgyűlési képviselő, továbbá több országgyűlési képviselő munkatársa.

 

Navigáció

Készítette az iStream
2009 © Magyar Bírói Egyesület - Minden jog fenntartva
1122 Budapest, Tóth Lőrinc u. 6.