Az EU által indított kötelezettségszegési eljárással kapcsolatosan kérdezték Kósa Lajost a Tv2 Mokka című műsorában
A bírák nyugdíjkorhatáráról szólva – amellyel kapcsolatban szintén kifogásokat fogalmazott meg az Európai Bizottság – a Fidesz alelnöke közölte: nem látja értelmét egy olyan esetleges lehetőség bevezetésének, hogy kérelemre 62 éves koruk után is tovább dolgozhassanak a bírák. „Az EU itt mellé nézett”, mert a bírák nyugdíjkorhatára korábban is 62 év volt, mint mindenki másnak, csak a törvény lehetővé tette, hogy tovább bíráskodjanak – fejtette ki, hozzáfűzve: a kormányoldal nem azt mondta, hogy változik a nyugdíjkorhatár, hanem azt, hogy a főszabály mindenkire vonatkozik.
Az interjú ide kattintva tekinthető meg, a bíróságokat érintő rész a 05:50 számlálóállásnál kezdődik.
