Magyar Bírói Egyesület, 1122 Budapest, Tóth Lőrinc u. 6.

Bejelentkezés | regisztráció

ÜDVÖZÖLJÜK HONLAPUNKON!

 

Hírek

Lassan elnyeri végső formáját az épülő új Debreceni Járásbíróság épülete az Antall József és az Arany János utca sarkon. 

...

Bíró, ügyész, ügyvéd és joghallgató is színre lép az apja meggyilkolásával vádolt fiú ügyében döntő esküdtek szerepében Reginald Rose Tizenkét dühös ember című darabjában, melyet szerdán mutatnak be Barnák László rendezésében a Szegedi Nemzeti Színházban. 

 

Az OBH elnöke a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete által szervezett Jogrendszer belülről című beszélgetéssorozat keretében tartott előadást. 

A feladat őrködni a jogrend elveinek alkalmazása felett - mondta a Kúria elnöke az elődeinek életét feldolgozó konferenciasorozat harmadik rendezvényén, a legfelsőbb bírói fórum épületében szerdán.
 

A Szegedi Ítélőtábla vezetése és Bírói Tanácsa tavaly, a táblabíróság újjáalakulásának 10. évfordulóján a Szegedi Királyi Ítélőtábla 1891-ben kinevezett első elnökéről, dr. Sélley Sándorról elnevezett díjat alapított. Ezt minden évben az a bíró és igazságügyi alkalmazott kaphatja meg, akit az...

Nagy-Britannia nem fogja feltétlenül figyelembe venni az Emberi Jogok Európai Bíróságának végzéseit, ha azok felülírják az érvényes brit törvényeket - mondta pénteken a brit igazságügyi miniszter.

Kedves Bridzsjátékos Barátunk!

Ezúton tájékoztatunk arról, hogy a Magyar Bridzs Szövetség, a Magyar Jogász Egylet és a jogászi hivatásrendek együttműködésével első alkalommal kerül megrendezésre az Országos Jogász Bridzsverseny, amely reményeink szerint hagyományteremtő lesz majd....

A Szervezett Gazdasági Bűnözés Elleni Hatékonyabb Fellépésért Egyesület közgyűlésének adott otthont szeptember 26-án a Szegedi Ítélőtábla.

Az Országgyűlés szerdán titkos szavazással alkotmánybíróvá választotta Czine Ágnest, Sulyok Tamást és Varga Zs. Andrást, a kormánypártok jelöltjeit. 

Az Országos Bírói Tanács a 2014. szeptember 9-i ülésén  - többek között - döntése eredményeként az úgynevezett „jogállási törvényekre” (Bszi.-re, Bjt.-re, Iasz.-ra) tett javaslatokat az OBH elnökéhez beterjesztette. 

Az ülésről készített összefoglaló...

Rendezvények

A felhívás csatolmányként olvasható.

A Magyar Bírói Egyesület szervezésében idén is várjuk csapatok jelentkezését a K&H Mozdulj! Maraton és Félmaraton Váltó futóversenyre. A maratoni távon 6 fős csapatok indulnak, a csapattagok egymást váltva azonos távot (7032,5 m) teljesítenek. A verseny 2017. június 11-én vasárnap...

A felhívás csatolmányként olvasható.

A Magyar Bírói Egyesület elnökségi ülésén az egyesület elnöke beszámolt az elnökségnek a legutóbbi választmányi ülés óta eltelt időszak eseményeiről, majd a BÉSZT tagjai tájékoztatták az elnökség tagjait az igazságügyi életpálya modell kidolgozásának állásáról. Az elnökség akként foglalt állást...

Múlt – Jelen - Jövő

Egy évvel ezelőtt ünnepeltük a Szegedi Ítélőtábla első önálló épülete átadásának 120. évfordulóját és kezünkbe vehettük az erre az alkalomra készült emlék-kötetet. Alig telt el egy év, és a Szegedi Ítélőtábla történetének újabb korszakát bemutató könyvvel...

KEDVES BÍRÓTÁRSAM!
Örömmel értesítünk Benneteket, hogy megállapodásunk
az All You Can Move SportPass-t kibocsátó céggel továbbra is él.
Váltsátok ki most a korlátlan mozgás útlevelét, a Superbrands díjas szolgáltatást,
melynek segítségével a normál fitnesz- ill....

Az eredmények - amelyekhez ezúton szívből gratulálunk - csatolmányként olvashatók.

Navigáció

Készítette az iStream
2009 © Magyar Bírói Egyesület - Minden jog fenntartva
1122 Budapest, Tóth Lőrinc u. 6.