Magyar Bírói Egyesület, 1122 Budapest, Tóth Lőrinc u. 6.

Bejelentkezés | regisztráció

ÜDVÖZÖLJÜK HONLAPUNKON!

 

Hírek

Czine Ágnes, Sulyok Tamás és Varga Zs. András alkotmánybíró-jelöltekről szavazhat jövő szerdán az Országgyűlés, mindhármukat a kormánypártok javasolták - közölte az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság fideszes alelöke újságírókkal a testület hétfői, zárt ülését követően.

Dr. Makai Lajos  elnök úr a csatoltmányként olvasható észrevételeket tette az OBH-nak a Bszi., a Bjt.és az Iasz. módosítására vonatkozó tervezetére.

 A nol.hu-n az alábbi tartalmú cikk jelent meg:

A tanácselnöki kinevezések határozott idejűvé átalakításával kapcsolatos OBH javaslatot illetően jelentek meg cikkek a nol.hu-n.

Az írások itt és  ...

Augusztus 20-a, államalapító Szent István király ünnepéhez kapcsolódóan az igazságszolgáltatásban végzett kimagasló tevékenység elismeréseként kitüntetéseket adott át Áder János köztársasági elnök és Trócsányi László igazságügyi miniszter Budapesten.

Mintegy 700 millió forintot kaptak a bíróságok a devizahiteles perek intézésére - derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent egyik határozatból. 

Idén alapította és adta át először az Országos Bírói Tanács a „A Magyar Igazságszolgáltatásért – Pro Iustitia Hungarorum” Plakettet a Bíróságok Napján. Az elismerést Ante Zeljko, a Horvát Köztársaság bírája kapta.
 

 Lenkovics Barnabás a legesélyesebb az Alkotmánybíróság elnöki posztjára – értesült a Népszabadság. Bár a lap kormányforrásai szerint „egyedül a miniszterelnök tudja, hogy Paczolay Péter mandátumának megszűnése után ki lesz a testület elnöke”, de meglepetés lenne, ha a...

A bíróságok tétlensége miatt nemegy eljárás húsz évnél is tovább húzódik az országban. Az Alkotmánybíróság (AB) az elmúlt napokban figyelmeztetett arra, hogy a bíróságok gyakran megsértik az alpereseknek vagy felpereseknek a tárgyalás lehető legrövidebb lezárásához való alapvető jogát.

Idén is lesz jogász teniszbajnokság, amelynek helyszíne az ÁBRIS Teniszakadémia <

Rendezvények

A felhívás csatolmányként olvasható.

A Magyar Bírói Egyesület szervezésében idén is várjuk csapatok jelentkezését a K&H Mozdulj! Maraton és Félmaraton Váltó futóversenyre. A maratoni távon 6 fős csapatok indulnak, a csapattagok egymást váltva azonos távot (7032,5 m) teljesítenek. A verseny 2017. június 11-én vasárnap...

A felhívás csatolmányként olvasható.

A Magyar Bírói Egyesület elnökségi ülésén az egyesület elnöke beszámolt az elnökségnek a legutóbbi választmányi ülés óta eltelt időszak eseményeiről, majd a BÉSZT tagjai tájékoztatták az elnökség tagjait az igazságügyi életpálya modell kidolgozásának állásáról. Az elnökség akként foglalt állást...

Múlt – Jelen - Jövő

Egy évvel ezelőtt ünnepeltük a Szegedi Ítélőtábla első önálló épülete átadásának 120. évfordulóját és kezünkbe vehettük az erre az alkalomra készült emlék-kötetet. Alig telt el egy év, és a Szegedi Ítélőtábla történetének újabb korszakát bemutató könyvvel...

KEDVES BÍRÓTÁRSAM!
Örömmel értesítünk Benneteket, hogy megállapodásunk
az All You Can Move SportPass-t kibocsátó céggel továbbra is él.
Váltsátok ki most a korlátlan mozgás útlevelét, a Superbrands díjas szolgáltatást,
melynek segítségével a normál fitnesz- ill....

Az eredmények - amelyekhez ezúton szívből gratulálunk - csatolmányként olvashatók.

Navigáció

Készítette az iStream
2009 © Magyar Bírói Egyesület - Minden jog fenntartva
1122 Budapest, Tóth Lőrinc u. 6.