Magyar Bírói Egyesület, 1122 Budapest, Tóth Lőrinc u. 6.

Bejelentkezés | regisztráció

Tisztújítás a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesületében

Az 1993-ban alakult Magyar Közigazgatási Bírák Egyesülete tisztújító közgyűlést tartott, amelyen újabb négy évre megbízatást kapott Dr. Hajnal Péter elnök és Dr. Lomnici Zolán tiszteletbeli elnök. Az elnökség tagjaként megválasztották Dr. Sperka Kálmán, Dr. Sára Katalin, Dr. Szalai Tünde és dr. Dobó Viola bírókat. Első alkalommal került megválasztásra Felügyelőbizottság: Dr. Kurucz Krisztina elnök, Dr. Heinemann Csilla, Dr. Robotka Imre tagok.

A két napos rendezvényen szakmai konzultációt tartottak a közigazgatási perrendtartás és szervezeti kodifikációjának helyzetéről, a földforgalmi törvény, önkormányzati normakontroll, és az adójog aktuális jogalkalmazási kérdéseiről.

Rendezvények

A felhívás csatolmányként olvasható.

A Magyar Bírói Egyesület elnökségi ülésén az egyesület elnöke beszámolt az elnökségnek a legutóbbi választmányi ülés óta eltelt időszak eseményeiről, majd a BÉSZT tagjai tájékoztatták az elnökség tagjait az igazságügyi életpálya modell kidolgozásának állásáról. Az elnökség akként foglalt állást...

Múlt – Jelen - Jövő

Egy évvel ezelőtt ünnepeltük a Szegedi Ítélőtábla első önálló épülete átadásának 120. évfordulóját és kezünkbe vehettük az erre az alkalomra készült emlék-kötetet. Alig telt el egy év, és a Szegedi Ítélőtábla történetének újabb korszakát bemutató könyvvel...

KEDVES BÍRÓTÁRSAM!
Örömmel értesítünk Benneteket, hogy megállapodásunk
az All You Can Move SportPass-t kibocsátó céggel továbbra is él.
Váltsátok ki most a korlátlan mozgás útlevelét, a Superbrands díjas szolgáltatást,
melynek segítségével a normál fitnesz- ill....

Az eredmények - amelyekhez ezúton szívből gratulálunk - csatolmányként olvashatók.

A sorsolások eredményei csatolmányként olvashatók.

 Az Országos Bírósági Sportnapok programja

 

Gödöllő 2015. július 3-5.

 

2015. július 3. (péntek)

...

Navigáció

Készítette az iStream
2009 © Magyar Bírói Egyesület - Minden jog fenntartva
1122 Budapest, Tóth Lőrinc u. 6.