Az MBE Elnökségének indítványa a magánszemélyek különadóját szabályozó törvényi rendelkezések alkotmányellenességének megállapítása iránt
A Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának
B u d a p e s t
Az Országgyűlés a pénzügyi stabilitás és a gazdasági növekedés feltételeinek megteremtése, a gazdaság versenyképességének helyreállítása és az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében a 2010. július 22-i ülésnapján elfogadta az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvényt (továbbiakban: tv.), amely - a 132-147.§-ban foglalt kivételtől eltekintve – 2010. évi augusztus hó 14. napján lépett hatályba.
E jogszabály II. Fejezete rendelkezik a magánszemélyek egyes jövedelmeinek különadójáról. Így – egyebek mellett – különadó fizetésére köteles az a költségvetési szervnél, állami, önkormányzati, közalapítványi forrásból alapított, fenntartott vagy működési támogatásban részesített más jogi személynél foglalkoztatott magánszemély, aki munkavégzésre irányuló jogviszonya alapján különadó alapnak minősülő bevételt szerez. E különadó alapjának minősül a tv. 9.§ (1) bekezdésében említett jogviszony megszűnésével összefüggésben pénzben kifizetett, vagy bármely más formában juttatott bevételből a jogviszony megszűnésekor a magánszemélyt megillető jubileumi jutalmat, illetve a felmentési (felmondási) időnek a munkavégzési kötelezettséggel járó részére kifizetendő munkabér, illetmény összegét meghaladó része.
Nem minősül a különadó alapjának a fentebb felsorolt bevételek kétmillió forintot meg nem haladó része.
A különadó mértéke – figyelemmel a tv. 10.§-ára – a tv. 9.§ (2) és (4) bekezdése szerinti adóalapnak a 98 százaléka.
Ezzel összhangban 2010. évi augusztus hó 19. napjától kezdődő hatállyal az Alkotmány 70/I.§ (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „a közterhek viselésére szolgáló forrásokból, valamint az állami vagyonnal gazdálkodó, illetve az állam többségi tulajdonában vagy irányítása alatt álló szervezetek részéről jó erkölcsbe ütköző módon juttatott jövedelmek tekintetében törvény, az adott adóévtől kezdődően, külön mértékű kötelezettséget állapíthat meg.”
A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény 60.§ (2) bekezdése értelmében nyugállományba helyezés, illetőleg a felső korhatár elérése esetén, valamint, ha a bíró szolgálati viszonya az 57.§ (1) bekezdésének j) pontja szerint szűnik meg, a bíró felmentési ideje 6 hónap. A bírót a munkavégzési kötelezettség alól 3 hónapra fel kell menteni. Az OIT a bírót – a bíróság elnökének véleményét figyelembe véve – a teljes felmentési időre is mentesítheti a munkavégzési kötelezettség alól.
A fenti rendelkezések egybevetéséből következően a bírák felmentési idejének a munkavégzési kötelezettséggel járó részére kifizetendő munkabér (illetmény) összegét meghaladó része különadó alapjának minősül; mintha – hiszen ez következik az Alkotmány 70/I.§ (2) bekezdéséből – jó erkölcsbe ütköző módon juttatott jövedelem lenne.
A törvény tehát a jó erkölcsbe ütközőnek minősíti a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvénynek a bíró nyugállományba helyezése, illetve a felső korhatár elérése esetén a 60. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseket, tehát az alanyi jogon járó 3 hónapos munkavégzés alóli felmentési időt, illetve az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak azt a törvényi jogosítványát, hogy akár a teljes 6 hónapi felmentési időre mentesítse a bírót a munkavégzési kötelezettség alól,
A tv. teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a valóban a jó erkölcsöt sértő módon létrejött, óriási mértékű végkielégítésekről szóló megállapodások elleni fellépés szükségességét, és kiterjesztette hatályát a nem megállapodással, hanem kinevezéssel létrejött bírói jogviszonyra is, amelynél a törvényi felmentési idő döntően a 40-50 éves szolgálatot követi, és amely törvény nem is ismeri a végkielégítést. A felmentési idő és a munkavégzés alóli felmentés sem megállapodás tárgya.
A tv. alkotmány-ellenesen különadóval sújtja azokat is, akik a felmentési idővel összefüggésben kifizetendő munkabérre való jogosultságukat már korábban, a kifogásolt jogszabály hatályba lépése előtt megszerezték. Márpedig az adókötelezettség visszamenőleges hatállyal történő megállapítása sérti az Alkotmány 2.§ (1) bekezdésében deklarált jogállamiság alapvető kritériumait (903/B/1990. AB határozat).
Ezen túlmenően kifogásolható az adóalap 98 százalékában megállapított különadó mértéke is, az ugyanis eltúlzott mértékénél fogva, nyilvánvalóan aránytalan és indokolatlan (1558/B/1991. AB határozat). Különösen úgy, hogy - minden további feltételtől függetlenül - a kinevezéssel létrejött bíró tisztség megszűnésére is vonatkozik.
A fentiekre tekintettel, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 21.§ (2) bekezdése alapján
i n d í t v á n y o z o m
a 2010. évi XC. törvény 10.§-ban megfogalmazott rendelkezés alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát, annak megállapítását, hogy a 2010. évi XC. törvény II. Fejezetében írtak az Alkotmány 2.§ (1) bekezdésében írtakba ütközik, és emiatt a támadott törvényi rendelkezések megsemmisítését, ugyanis a jogszabály hatályba lépése előtt jogviszonyok vonatkozásában állapít meg adófizetési kötelezettséget.
Pécs, 2010. október 8.
A Magyar Bírói Egyesület Elnöksége nevében
dr. Makai Lajos
elnök
