Magyar Bírói Egyesület, 1122 Budapest, Tóth Lőrinc u. 6.

Bejelentkezés | regisztráció

Az Országos Bírói Etikai Tanács ügyrendje

Az Országos Bírói Etikai Tanács (OBET) a szervezeti és működési szabályzatának (SzMSz) III. pontja alapján ügyrendjét a következőkben határozza meg.

1.

Az OBET feladata, hogy a hozzáérkezett és az általa észlelt ügyeken keresztül folyamatosan figyelemmel kísérje a bírói kar etikai magatartását, és a tagjai sorából kijelölt öttagú tanács, illetve a teljes ülés útján, a Bírák Etikai Kódexe alapján állást foglaljon arról, hogy egy adott bírói magatartás etikátlan-e.

2.

Az OBET, a MBE Elnökségének, illetve az Országos Választmányának való tájékoztatást megelőzően, évente legalább egy ülést tart, amelyen értékeli az adott évi munkáját, és meghatározza a következő évi tevékenységének fő irányait.

3.

Az OBET elnöke:
a.) szervezi az OBET és az öttagú tanácsok munkájának, a MBE titkársága segítségével biztosítja a működéséhez szükséges feltételeket;
b.) vezeti az OBET üléseit;
c.) kijelöli az eljáró öttagú tanácsot és annak elnökét;
d.) tájékoztatást ad a MBE Elnökségének és Országos Választmányának.

4.

Az elnökhelyettes közreműködik az elnök feladatainak ellátásában és akadályoztatása esetén őt helyettesíti. Az elnök a helyettesítésével az OBET más tagját is megbízhatja.

5.

Az eljárás kezdeményezésére bíró, vagy az OBET jogosult. A bírónak a kérelmet az OBET elnökéhez címezve, a MBE titkárságán keresztül kell benyújtania. Az eljárást az OBET elnöke által kijelölt öttagú tanács, zárt ülésen folytatja le, állásfoglalásáról szótöbbséggel határoz. Az eljáró tanács, a szükséges mértékben tájékozódhat, amennyiben az állásfoglalás meghozatalához nem áll rendelkezésre elegendő adat. Az ülésről jegyzőkönyv készül.

6.

Az OBET elnöke és az öttagú tanács által előterjesztett ügyekben az OBET nyilvánít véleményt. Az OBET akkor határozatképes, ha tagjainak többsége jelen van. Állásfoglalásáról szótöbbséggel határoz.

7.

Az öttagú tanács tagjait az OBET elnöke jelöli ki. A tanács elnökét az érkező ügyekben az OBET tagok családi nevének kezdő betűje alfabetikus sorrendjében kéri fel. Akadályoztatása esetén a sorrendben következő OBET tag látja el az elnöki teendőket. A tanács elnöke az ülés helyét és idejét maghatározza, az ügyet állásfoglalásra előkészíti, vagy előkészítésre a tanács valamelyik tagjának kiadja. A tanács kijelölt tagja akadályoztatását haladéktalanul bejelenti a szükséges intézkedések megtétele végett.

8.

Az öttagú tanács, illetve az OBET, a felkéréstől számított 30 nap alatt, zárt ülésen foglal állást az előterjesztett kérdésekben. Az állásfoglalás végleges, tartalmazza az eljárás iránti kezdeményezésben foglaltakat és az indokolást. Az öttagú tanács elnöke azt haladéktalanul megküldi az OBET elnökének.

9.

Amennyiben az eljárást nem arra jogosult kezdeményezte, vagy az eljárás megindítása iránti kérelemben foglaltak nem tartoznak az OBET hatáskörébe, az OBET elnöke erről a kérelmezőt tájékoztatja.

10.

Az OBET elnöke az öttagú tanács, illetve az OBET állásfoglalását 15 nap alatt továbbítja az eljárást kezdeményező bíró (k) nak és a MBE elnökének a Bírák Lapjában való közzétételre.

11.

Az ügyekről érkezésük sorrendjében, folyamatosan nyilvántartást kell vezetni, amelyben szerepel a sorszám, az eljárás kezdeményezőjének neve, az ügy tárgya és a meghozott állásfoglalás lényege. A nyilvántartást és az ügy iratait biztonságos helyen, zártan kell kezelni, azokba az OBET tagjain és az ügykezelésben részt vevő személyen kívül más nem tekinthet bele. Az állásfoglalás tartalmán túlmenően felvilágosítás nem adható.

12.

Elfogadásra került az Országos Bírói Etikai Tanács 2005. december 1-jén tartott ülésén.

Rendezvények

A pályázat linkje ide kattintva tekinthető meg.

A MABIE Fővárosi Tagozata 2012. április 2. napján tartott fórumán a MABIE 2011. évben és jelenleg az igazságszolgáltatásra vonatkozó sarkalatos törvények és egyéb jogszabályok megalkotásában betöltött szerepéről tartottak megbeszélést. A Fórumon meghívottként jelen voltak a Budapest Környéki...

A Magyar Bírói Egyesület Fejér Megyei Területi Szervezete április 20.-án taggyűlést tartott,amelyen jelen volt és beszédet mondott Dr Makai Lajos elnök és Dr Szabó Sándor főtitkár. Felszólalásukban tájékoztatták a tagságot és a megjelent nem egyesületi tag bírákat az egyesület elmúlt évi...

A Magyar Bírói Egyesület Tolna Megyei Szervezete a 2012. június 10-én Budapesten megrendezésre kerülő 19. maraton és félmaraton váltóra a maratoni távra 6 fős csapatokat szervez, ezért várjuk mindazon bírák és titkárok jelentkezését, akik szívesen részt vennének a versenyen...

Tisztelt Elnök Úr, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Köszönöm a meghívást, és köszönöm a lehetőséget, hogy az Európai Parlament állampolgári jogok, bel- és igazságügyi szakbizottságát tájékoztathatom a magyar bírák általános érdekképviseleti szervezetének, Magyar Bírói Egyesületnek (MABIE)...

A tanácskozást Dr. Makai Lajos, a Magyar Bírói Egyesület Elnöke- az összejövetel céljának megjelölésével - nyitotta meg. Az érdemi munka megkezdése előtt köszöntette és tárgyjutalommal ajándékozta meg Dr. Szelecki Ritát, a dombóvári városi bíróság bíráját, mint a IV. Országos...

Dr. Makai Lajos, a Pécsi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának kollégiumvezetője, a MBE elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a KIM illetékes főosztályvezetője nem tudott eljönni a konferenciára.

Az összesített eredmények, illetve a labdarúgás, a kosárlabda, a női asztalitenisz, a férfi asztalitenisz, a páros asztalitenisz, a női tenisz, a férfi tenisz, a páros tenisz és a sakk eredmények csatolmányként olvashatók.

 

A többi eredmény folyamatosan kerül a későbbiekben...

A tanácskozáson a bírákon kívül részt vett dr. Répássy Róbert, a KIM államtitkára, dr. Jeney Orsolya helyettes államtitkár, továbbá több országgyűlési képviselő munkatársa.

A tanácskozáson a bírákon kívűl részt vett Gulyás Gergely országgyűlési képviselő, továbbá több országgyűlési képviselő munkatársa.

 

Navigáció

Készítette az iStream
2009 © Magyar Bírói Egyesület - Minden jog fenntartva
1122 Budapest, Tóth Lőrinc u. 6.