MAGYAR BÍRÓI EGYESÜLET
1122 Budapest, Tóth Lőrinc utca 6.

Mai modern világunkban – legfőképpen azonban a demokratikus keretek között működő államokban – az információk áramlásának sebessége évről évre a többszörösére növekszik. Emellett az utóbbi időben jelentősen megnövekedtek, és egyre nagyobb teret  kaptak azok a társadalom szövetét összekötő, az információkhoz való hozzájutást és ezáltal a közgondolkodást alapjaiban meghatározó csatornák, amelyek országnyi, sőt akár egész bolygó méretű közösséggé képesek formálni az emberiséget.

Ezzel párhuzamban a technikai fejlődés már idejekorán eljutott arra a szintre, amelyben az adatok kezelésének már nem a mennyiség, a hozzáértés, vagy a technológiai szint, csupán a képzelet szabhat határt. Mindeközben megnőtt ezen információk jelentősége is: többé már nem csak adathalmazok, hanem valós értéket képeznek, birtoklóik pedig kiemelt helyzetben vannak, kiemelt felelősség mellett.

Kétségtelenül egyre fontosabb szerephez jutnak e folyamatok közben a nyilvánosság eszközei is: a média szerepét már a 18. századi angol politikus és író, Edmund Burkeis „negyedik hatalmi ágként” emlegette.

Napjaink csúcstechnológiája, valamint főleg az információs társadalom jelenségeinek megjelenése pedig kétségkívül beemelte a nyilvánosságot a klasszikus Montesquieu-i hármas hatalmi felosztásba, szétfeszítve annak elméleti határait, mindazonáltal egyértelműen megállapítva, hogy az állami működés elmélete folyamatos változásban áll, ma pedig már egyértelműen több annál, mint amit a klasszikusok megfogalmaztak.

Ezzel párhuzamosan azonban egyre inkább előtérbe kerülnek a magánélet, a privát szféra védelmének kérdései is. Az állami szervek, közösségi oldalak, közhiteles nyilvántartások, egyéb meghatározó jelentőségű adatkezelők közös vonása, hogy a működésük mögött álló információs adathalmazok – adatbázisokká szerveződve – a legtöbb esetben tömeges méretű személyes adatot kezelnek.

Ezeknek az adatoknak a kezelése során pedig magától értetődően megjelenik az illetéktelenektől történő védelem igénye is.

Az információs szupersztráda bővülése, a nyilvánosság szerepének növekedése és a megnövekedett jelentőségű adatkezelés jelentős hatásai közepette az államgépezetnek még mindig vannak olyan hagyományosnak tekinthető területei, amelyeknek e jelentős változásokkal szemben továbbra is alapvető rendezőelvek szerint kell működniük.

A nyilvánosságot adottságnak tekintő társadalmak szervezésében ugyanis kettős elvárás fogalmazódik meg az állam és szervei felé: egyrészt meg kell védeniük a kezelésükben, avagy joghatóságuk alatt lévő „érzékeny” adatokat, másrészt maguk is széles körben elérhetővé kell tegyék azon adatokat, amelyek megismerésének nincs különösebb – a későbbiekben részletesen is kifejtett – akadálya.

Az információs társadalom manapság gyakran emlegetett eszméjének megjelenése – minden pozitív hatása ellenére – ugyanis felszínre hozott olyan, a természetes személyeknek a saját magukra vonatkozó információk felhasználásával és a közérdekű adatok egyes megismerési vonatkozásaival kapcsolatos problémákat is, amelyek kezelése már nem működhet az állam beavatkozása nélkül.

Az adatok kezelésére vonatkozó alapvető szabályok meghatározása nélkül adatalanyok és adatkezelők akaratlanul is szembekerülnek egymással, az eltérő érdekviszonyok pedig jelentős konfliktusok forrásai lehetnek.

Az adatok kezelése és védelme területén léteznek olyan marginális területek is, amelyek felé – kiemelt jelentőségük, avagy betöltött szerepük folytán – a jogalkotó, és maga a társadalom is külön elvárásokat fogalmaz meg, az alapvető szabályozási terjedelmen túlmenően.

Az adatok piacának ilyen szektoriális területét olyan adatbázisok és adatkezelők képezik, amelyeknek működésük során speciális, jogszabályból és jogos társadalmi elvárásból egyaránt eredő követelményeknek is eleget kell tenniük. Ebbe az értelmezési körbe – a közigazgatás szervei mellett – tipikusan a bíróságok, és általában véve az igazságszolgáltatás rendszere tartozik, amely az általános, az adatkezelők mindegyikére irányadó törvényi feltételnek való megfelelés és a közvélemény kiemelt figyelme mellett egyéb követelményeknek is meg kell felelnie.

Célom e tanulmánnyal kettős: egyrészt az elmélet oldaláról bemutatni az adatkezelés szakirodalomban megjelent, elfogadottnak tekinthető instrumentumait, deklaratív jelleggel lefektetve ezzel e cikk általános alapvetéseit. Másrészt pedig – tekintve, hogy e tanulmány témája napjainkban is aktuális, a törvényhozási munka tárgyát képező témát érint – a gyakorlat empirikus eredményeire támaszkodva ismerteti a témakör új fejleményeit, látleletet szolgáltatva ezzel az adatvédelem jelenlegi aktuális állapotáról.

Mindezeken túl pedig megfogalmazásra kerülnek az adatvédelemmel kapcsolatos olyan konstruktív kritikák és – ugyancsak a konstruktivitás igényével megfogalmazott – ajánlások is, amelyek arra irányulnak, hogy a hazai jogalkotás az információs társadalom új körülményei és követelményei között a magánszféra védelmét az adatvédelmi jog segítségével, azon belül pedig új szabályozási megoldásokkal vagy akár az adatvédelmi jog keretein túllépő új eszközökkel képes legyen megteremteni.

  1. Az igazságügyi adatkezelés alapjai

Adatkezelés és adatvédelem a kezdetektől fogva összetartozó fogalmak, amennyiben a kezelt adatok a magánszféra-védelem részét kell, hogy képezzék. A védelem ebben az esetben azt a célt szolgálja, hogy ahol az adatok tömeges méretű felvétele, tárolása, egyeztetése történik, ott az adatkezelő és a felhasználó érdekei mellett maga az adatalany magánszférájának védelme, megőrzésének lehetősége is biztosítva legyen. Nem egyértelmű azonban, mit tekintünk védelemre szoruló adatnak.

A jogi szabályozás mezsgyéjén elindulva az tapasztalható, hogy az adatvédelem, illetve az annak védelmére létrehozott adatvédelmi jog tárgyköre is egyre bővül, ugyanis a korábban szabályozási körbe nem tartozó adattípusok a fejlett adatfeldolgozási technikák segítségével (feldolgozásuk, egyeztetésük, felhasználásuk révén) olyan adathalmazokká alakíthatók, amelyek jelentősen kimerítik a magánszféra veszélyeztetésének esetét. Az adatvédelem célja tehát a magánszféra védelme, amely szűkebb értelmezésben a személyes adatok nyilvánosságra kerülését hivatott megakadályozni.[1]

Az igazságügy területén az adatkezelés alapvető követelményei mondhatni teljes mértékben megegyeznek az általánosan megfogalmazott célokkal. A privacy (amelynek magyar fordítása bár egyértelműen „magánszféra”, szakirodalmi értelmezési köre ennél jóval tágabb) védelme alatt a bírósági eljárásokban is annak a fizikai és lelki területnek a védelme értendő, amely az egyén létével kapcsolatban keletkezett, és amelyet ez az egyén irányítása alatt tart, tehát mentes bármiféle külső beavatkozástól.[2]

Nagy hangsúly van tehát egyrészt azon, hogy a kezelés alatt álló adatokat milyen módon és minőségben képes megvédeni az adatkezelő – ez esetben a bíróságok –, másrészt, hogy a bírósági szervezetrendszer milyen adatokat enged nyilvánosságra kerülni, melyek esetében korlátozza, illetve zárja ki a nyilvánosságot.  

A tájékoztatás ilyen módon tehát egy másik sarokpontját képezi az adatkezelésnek, tulajdonképpen annak végpontjaként fogható fel. A XXI. század kihívásai e területtel kapcsolatban egyértelműen azonosíthatók, két neuralgikus pontra koncentrálódva.

A politizálódás folyamata a két közvélemény-alakítás szempontjából legmeghatározóbb hatalmi ág, azaz a törvényhozó és az igazságszolgáltató hatalom látszólagos összefonódásából ered. Ennek következtében a politikai ügyek könnyen bíróság elé kerülhetnek tekintve, hogy napjainkban a politikai tőke építésének közkedvelt módszerévé kezd válni a pártok által, ha politikai csatározásaikat az igazságszolgáltatás és ezáltal a szélesebb nyilvánosság előtt folytathatják le.

Míg például száz évvel ezelőtt a politikai botrányok inkább kivételnek számítottak, manapság mindennapossá kezdenek válni a nagy port kavaró, politikai perekről szóló hírek a nemzetközi sajtóban. Egy empirikus adatokon alapuló tudományos megállapítás szerint „soha a demokratikus államok történetében nem volt ilyen gyakori, hogy politikusok bíróság elé kerüljenek”,[3] és valóban azt tapasztalhatjuk, hogy – akár csak a közép-kelet-európai térséget vizsgálva – egymást érik a politikai elitet sújtó elmarasztaló ítéletek.[4]

Az átjárhatóság viszont ez esetben kétirányú. Ugyanis ahogy a politikai ügyek igazságszolgáltatási üggyé válhatnak, úgy sokszor az igazságügyi kérdések sem mentesülhetnek a politikai színezettől, és annak minden káros hatásától. Ez a folyamat pedig jelentős kihívásként értékelhető, ugyanis az ilyesfajta ügyek nagyban alááshatják az igazságszolgáltatás függetlenségébe vetett hitet. Olyan ügyekre kell itt gondolni elsősorban, amelyeknek bár nem politikusok a főszereplői, és egyéb politikai vonatkozásuk sincs, témájuknál fogva a politikai szféra érdeklődését is kiváltják.[5]

A politizálódás folyamata mellett a másik jelentős kihívást, amellyel a bíróságoknak a magánszféra védelmével kapcsolatban meg kell birkózniuk, összefoglaló néven mediatizálódásnak nevezhetjük. A fogalom azt a – napjainkban kiemelt hangsúllyal jelen lévő – jelenséget takarja, amelynek értelmében minden korábbinál nagyobb közfigyelem irányul a bíróságok ítélkezési tevékenységére.

A nagy médianyilvánosság mellett tárgyalt ügyekben hozott ítéletek a laikus szemlélő számára egyben értékítéletet is jelentenek az eljáró bírók és a bíróságok részéről. A technika eszközeinek révén nagyobb lehetőség is van ezeknek a szubjektív véleményeknek a kialakítására, nem ritka ugyanis a tárgyalások élő vagy felvételről történő közvetítése, utólagos híradások közlése a nyomtatott sajtóban.

Mindezek következtében a közbizalom jelentősége egyre inkább nő, a bíróságoknak már-már kínosan kell ügyelniük ítélkezési tevékenységükre, amely kiterjedhet olyan, korábban nem szabályozott aspektusokra is mint a bírák szóhasználata, mimikája, testbeszéde.

Nagyvonalakban elmondható, hogy a bíróságokat napjainkban minden irányból kihívások érik. Egy olyan dinamikus erőtérbe kerültek, amelyben az általuk képviselt független ítélkezés ellen ható tényezőkként lépnek fel a pártok, a média, a közvélemény, a szakmai fórumok, a kormány és a törvényhozás is. Többirányú és széles spektrumú problémáról van tehát szó, amely megkívánja a hatékony és teljes körű fellépést az igazságszolgáltatási tevékenység minden szegmensében.[6]

És, hogy mi jelentheti a megoldást a fenti kihívásokra, valamint általában a magánszféra hatékony védelmére? Elsősorban a megfelelő szintű adatvédelmet lehetne említeni, amely pedig a hatékony és minden igényt kielégítő adatkezeléssel érhető el.

Világos stratégiára van szükség az igazságszolgáltatásról kialakított társadalmi kép alakítására, amelynek egyik eszköze csakis a megfelelő jogszabályok léte és a gyakorlatban is alkalmazható adatkezelési gyakorlat lehet.

  1. Az adatkezelésről általánosságban

Szinte közkeletű megfogalmazás manapság, hogy a tekintélyelvű állam „átlátható állampolgár, átláthatatlan állam” információs filozófiájával szemben ma ez a hozzáállás éppen ellenkező irányú, az „átlátható állam, átláthatatlan állampolgár” igényével fogalmazható meg.

Az adatvédelmi ombudsman éppen azáltal játszott jelentős szerepet a rendszerváltás folyamatában – amelybe tágan értelmezve beleértendők a demokratikus jogállami működés kialakulását célzó törekvések is a 90-es években, amikor az adatvédelmi ombudsman kifejtette tevékenységét –, hogy ezt az elvet a lehető legnagyobb nyilvánosság mellett fogalmazta meg. Később, már a vonatkozó törvény megalkotásakor az elv az információs önrendelkezési jog és az információszabadság kettőseként jelent meg az elméletekben.

Az adatkezelés mikéntje ilyen értelemben pedig e két követelmény megvalósulásának alapját képezi. Amikor tehát a bíróságok adatkezelési tevékenységéről beszélünk, fontos összegezni, mit is nevezünk adatkezelésnek, azaz milyen folyamata, részelemei vannak a tevékenységnek; valamint milyen alanyokkal, szereplőkkel, a folyamat milyen alkotóelemeivel számolhatunk.

1.1. Folyamata

A szektoriális, így a bíróságokon történő adatkezeléstől némileg távolabb, általánosságokban nézve az adatkezelésre logikai, aritmetikai műveletek összességeként tekinthetünk, amely az adatok megváltoztatását, törlését, (vissza) keresését, nyilvánosságra hozatalát jelenti.[7]

Az Európa Tanács 1981-es, a magyar szabályozás egyik mintájaként szolgáló Adatvédelmi Egyezménye[8] ezt a definíciót még az automatizált adatkezelés vonatkozásában alkotta meg. Később, az Európai Unió által 1995-ben elfogadott Adatvédelmi Irányelv[9] ezt a tevékenységi kört egészítette ki többek között az adatok gyűjtésével, felvételével, tárolásával, rögzítésével, feldolgozásával, bármilyen egyéb hasznosításával, továbbításával. Az Irányelv hangsúlyozottan mindent adatkezelésnek minősít, amely „az adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége” definíciójába beletartozhat.

Ebbe a körbe tartozik továbbá a bírósági eljárások során esetlegesen felmerülő, nagyobb hangsúllyal szereplő „további felhasználás megakadályozása”, valamint a fénykép-, hang-, vagy képfelvétel készítése is. Adatnak minősül, így az adatkezelés témakörébe illeszthető továbbá a személyek azonosítására alkalmas fizikai jellemzőkkel (például ujjlenyomat, DNS-minta) végzett adatkezelési tevékenység is.[10]

Az adatkezelésről önmagában nem csak mint egy folyamat elemeinek összességéről értekezhetünk. A törvény egyes adatkezelési műveleteket külön is kiemel, a törvény miniszteri indoklásából azonban kiderül, hogy a jogalkotói szándék szerint a törvény „az adatokra alkalmazható minden elképzelhető műveletet felölel”.[11],[12]

Ahogy pedig az általános adatkezeléstől haladunk a szektoriális adatkezelés felé, egyre inkább előtérbe kerülnek a folyamat különleges előírásai, melyeket később mutatok be.

1.2. Résztvevői

Az adatkezeléssel kapcsolatos általános folyamat résztvevőinek számbavételét célszerűen az adat, azaz az információ érintettjével érdemes kezdeni. Az érintett, más kifejezéssel adatalany az a (többnyire természetes) személy, akinek valamilyen tulajdonságára vonatkozóan adat keletkezett vagy áll rendelkezésre. Ezek az adatok képezik az adatkezelés „nyersanyagát”.

A kezelt adatok azért kapcsolódnak, pontosabban azért kapcsolhatók egy-egy személyhez, mert általuk az adott személyt azonosítják, vagy az azonosítás ezen adatok felhasználásával elvégezhető, tehát az, aki az adatokat birtokolja, közvetlen kapcsolatot képes létesíteni adat és személy között.

Az adatkezeléssel érintett adatalanyok köre magától értetődő módon a természetes személyekre korlátozódik, ugyanis a jogi személyek azonosításra alkalmas adatai a cégnyilvántartásban található adatokkal mutatnak egyezést, amelyek minden esetben nyilvánosak; továbbá esetükben nem értelmezhető a magánszféra, a privacy védelme. Mindezekből kifolyólag a személyes adatok védelme az adatkezelés során a természetes személyeket illeti meg, szervezetekre ezek a szabályok nem alkalmazhatók.[13]

Különös, mégis említésre méltó esetét képezik az érintettek körének az elhunytak adatai, amelyeket bár az adatkezelés hagyományos szabályozási köre, az adatvédelmi jog nem véd, mégsem maradnak védelem nélkül, esetükben a polgári jog, szűkebben a kegyeleti jog mondja ki az irányadó szabályokat, többek között például a levéltárak személyes adatokat tartalmazó iratai kutathatóságának szabályozásával.[14]

A magyar szabályozás ezzel összhangban mondja ki, hogy érintett „bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy - közvetlenül vagy közvetve - azonosítható természetes személy”[15] lehet.

A bíróságokkal kapcsolatos adatkezelésre vonatkoztatva ezek alapján megállapítható, hogy érintett lehet bármely természetes személy, aki az eljáráshoz valamilyen módon kapcsolódik.

A résztvevők következő eleme az adatkezelő, aki vagy amely az Egyezmény alapján egyaránt lehet természetes vagy jogi személy, utóbbiak között külön nevesítve a közigazgatás szerveit és bármely más szervezetet, „amely önállóan vagy másokkal együtt meghatározza a személyes adatok feldolgozásának céljait és módját”,[16] ide tartozóan továbbá a nyilvántartott adatok fajtáit, körét és az azokkal elvégzendő műveleteket.

A hazai jog ezzel harmonizálva alakította saját adatkezelői definícióját, amely az adatkezelőt minden olyan természetes vagy jogi személlyel, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettel azonosítja, „aki vagy amely önállóan vagy másokkal együtt az adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az adatfeldolgozóval végrehajtatja”.[17]

Az igazságszolgáltatás rendszerében, közelebbről a bíróságok vonatkozásában az adatkezelő maga a bíróság, annak meghatározott szervezeti egysége lehet.

Szorosan kapcsolódik, pontosabban megbízó-megbízotti viszonyban áll egymással az adatkezelő és az adatfeldolgozó, utóbbi végzi az adatkezelő műveletet – előbbi megbízására, ezzel pedig a résztvevők körét bővíti. Az adatkezelőt adott esetben, preventív céllal jogszabály is kijelölheti, speciális szakértelmére tekintettel olyan módon, hogy ahhoz az érintett hozzájárulása sem szükséges. A hétköznapi életben ilyen viszony van például a munkáltató és a bérszámfejtést végző vállalkozás között, vagy éppen bírósági szerv és adatbanki szolgáltatást végző közigazgatási szerv relációjában.[18]

Az adatfeldolgozóra vonatkozó magyar szabályozás majdnem teljes egészében megegyezik a közösségivel, azzal a kitétellel, hogy – a hazai kodifikátorok előnyére szólva – nem nevesíti feleslegesen a közigazgatási szerveket, mint jogi személyeket, viszont a szabályozás körébe vonja a jogi személyiséggel nem rendelkező társaságokat. Eszerint tehát adatfeldolgozó „az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely szerződés alapján - beleértve a jogszabály rendelkezése alapján kötött szerződést is - adatok feldolgozását végzi”.[19]

Bár nem a résztvevők köréhez kapcsolódó fogalom, mégis itt érdemes megemlíteni az adatfeldolgozás fogalmi meghatározását, amely az adatkezelésnek az adatfeldolgozóhoz kapcsolódó tevékenységét definiálja. Adatfeldolgozás tehát „az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve hogy a technikai feladatot az adatokon végzik”. Jól látható tehát, hogy a megbízási jogviszonyban álló adatkezelő és adatfeldolgozó közül utóbbi rendelkezik a „technikai feladatok és műveletek” ellátásához és végrehajtásához szükséges „módszerekkel és eszközökkel”, azaz a folyamat elvégzéséhez szükséges szakismerettel.

Megjegyzendő továbbá, hogy a törvényi definíció némiképp zavart kelt azzal, hogy megnehezíti a technikai és nem-technikai művelet elhatárolását az adatkezelő és adatfeldolgozó nem egyértelmű meghatározásával. Az adatfeldolgozás csak az adattal kapcsolatos technikai művelet lehet, míg a személyes adaton végzett bármely művelet adatkezelésnek minősül. E szerint két halmaz azonosítható az adatokkal végzett műveletek körében, amelyek tartalma, közös és önálló részük meghatározása nem egyértelmű, számos félreértésre adhat okot. Az elhatárolásnak tehát nem ez alapján kell történnie, a különbség a két résztvevő pozíciójából ered: az adatkezelő döntéshozóként, az adatfeldolgozó végrehajtóként szerepel a folyamatban.[20]

  1. Az igazságügyi adat fogalma

Az adat, mint informatikai, kommunikáció-elméleti, avagy bármely más szóba jöhető aspektusú fogalom a klasszikus megfogalmazástól eltérően – amelytől kétségtelenül hemzseg a vonatkozó szakirodalom – e tanulmány kifejezetten a speciális, szektoriális tartalmi összefüggések összegzésére szorítkozik.

Igazságügyi adat az igazságszolgáltatás szervezetrendszerén belül kezelt adat természetes módon a demokratikus elvek alapján működő társadalmak, illetve az ezek létét biztosító államok megnyilvánulásai, valamint az állami apparátus megfelelő működése következtében keletkezik. Nem elegendő feltétel azonban a demokratizmus és az államtest léte, nem minden keletkezett adat tekinthető tehát igazságügyi adatnak, amely az előző jellemzőkkel bír.

A fogalom e specialitásokkal élve ugyanis még mindig túl terjengős, ezért a következő megszorító jellemző az kell legyen, hogy az így keletkező adatok közül azokat tekintjük igazságügyi adatnak, amelyek konkrét bírósági eljárás keretében kerülnek az igazságszolgáltató szervek, a bíróságok kezelésébe.

Igazságügyi adatnak – ebben az összefüggésben – „az észlelhető fizikai valóság emberi tevékenységgel történő mesterséges rögzítése útján keletkezett, egy létezett vagy létező konkrét tény rekonstruálására alkalmas információ-összesség tekinthető”.[21]

Az igazságügyi adatkezelés köre még e megszorításokkal élve is igen tág lehet, a kezelt adatok pedig általában eléggé színes képet mutatnak.[22] Ennek azonban megvan az indokolható magyarázata. Tudniillik az igazságszolgáltatás szerveinek, a bíróságoknak minden adatra kiterjedő befogadási képességgel kell rendelkezniük, amely egy jól ismert és nemzetközileg is elismert jogállami alapelvből következik.

Nevezetesen, ha alkotmányos irányadó szabály kétségtelenül nem fogalmaz meg tilalmat erre vonatkozóan, akkor az egyes jogalanyok (azaz minden jogalany) előtt – minden jogi relevanciával rendelkező vélt sérelem vagy támasztott igény esetén – nyitva áll a bírósági út igénybevételének a lehetősége. Ez a követelmény pedig egyértelműen előírja, hogy a bírósági szervezetrendszernek képesnek és alkalmasnak kell lennie akár nagy mennyiségű, széles spektrumú adattípus kezelésére is.

Annak ellenére, hogy az igazságügyi adatok jelentősége vitathatatlan, ehelyütt mégsem lehetséges egy normatív módon deklarált, egységesen alkalmazott fogalom idézése valamely hazai vagy uniós jogi relevanciájú dokumentumból. Az okok feltárása előtt – a linearitás feleslegességének kimondásával – érdemes előbb számba venni a lehetséges következményeket.

Az igazságszolgáltatás szerveihez érkező adatok a legkülönfélébb társadalmi, gazdasági vagy közhatalmi kapcsolatokból származnak, ahogy erre a vonatkozó törvénytervezet előzetes egyeztetéshez készített vitaanyaga is rámutat.

A hiányzó adat-definíció mellett továbbá egységesen alkalmazandó kötelező normatív besorolás jelenleg nem létezik az adatok minőségére és a kezelésük rendjére vonatkozóan sem, ezért a minősítés és kategorizálás kérdéseiben ugyancsak az egyes bíróságok járnak el, konkrét eljárásbeli tevékenységük függvényében kategorizálják, minősítik azokat, amely számos problémát vet fel.

Alapvető követelmény ugyanis a bíróságok eljárásával kapcsolatban az egységesség, vagyis hogy egy eljárásban szerepet játszó adott bizonyíték, vagy egy adattípus különböző eljárásokban ugyanúgy, de legalábbis hasonlóan minősüljön. Az egyedi, egymástól független kategorizálás azonban kizárja az egységesség lehetőségét, a bíróságok között az ilyen irányú együttműködés körülményei nincsenek megteremtve.

Bár a bíróságok saját hatáskörben kialakított kategóriái minden esetben az alkalmazandó jog keretén belül maradnak (a jogszerűség természetes követelményéből fakadóan), azonban célszerű módon ezek a kategóriák és minősülések az esetek döntő többségében az adattal érintkezésbe kerülő bírósági eljárás, illetve a bíróság tevékenységének céljait szolgálják, eközben pedig okvetlenül is sérülhet (és sérül is) az eljárásban szereplő személyek joga.

Egységes definíció hiányában megállapítható, hogy a bíróságok jóhiszemű adatkezelése mellett is előfordulhatnak olyan esetek, amelyek kimerítik az alkotmányos követelmények megsértését. A bíróságok közötti együttműködés, vagy akár a kismértékű koherencia hiánya miatt az eljárások részét képező minősülések akár az ugyanolyan, vagy nagy hasonlóságot mutató adatok esetében is eltérő jogi sors kialakulását, tágabban szemlélve adatkezelési diszharmóniát vonnak maguk után.

Mindezekből következően tehát nélkülözhetetlen az igazságügyi adat törvényi definiálása.

Ennek ellenére nem használatos, és nem is létezik az igazságügyi adat általános fogalma a magyar és az európai uniós szabályozásban, de még a bírói gyakorlatban sem.

Hiánypótló igénnyel lépnek fel, mégsem jelentenek megoldást a jelenlegi helyzetre a magyar jogirodalmi források utalásai, amelyek elméleti kategóriaként létezőnek tételezik fel az adatok körén belül a bíróságok által kezelt adatokat. Ezek a meghatározások azonban általánosságban fogalmazódnak, és nem jutnak túl az általános adatfogalom értelmezési körén, amelyek az adatot a magánszféra védelem egyik eszközének, valamint az adatvédelem és az adatbiztonság tárgyának tekintik, függetlenül ezen adatok – előbbiekben vitatott – információtartalmától és minősülésétől.

A jogirodalmi hangsúly ezek szerint tehát továbbra is csak egyfajta határmezsgyeként próbálkozik az igazságügyi adat meghatározásával – az Info. tv. értelmezési körén belül maradva, a személyes adatok védelmével, illetve a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatos alapfogalmak meghatározásával összefüggésben. Megjegyzendő, hogy még egy, a jogirodalomban rendelkezésre álló, általánosan elfogadott meghatározás sem rendelkezhetne – természetes módon – kötelező erővel egyetlen bíróság adatkezelési gyakorlatára vonatkozóan sem.

Megoldást kizárólag egy jogszabályi szinten létező definíció jelenthetne.

Ez az egyértelmű fogalmi elhatárolás jelen dolgozat következő részében is megtalálható, azonban ennek léte még egyáltalán nem tekinthető kielégítő megoldásnak a fennálló szabályozatlanság, szigorúbban véve a joghézag kezelésére. Jól érződik tehát egy egységesen elfogadott szabályozás megalkotásának szükségessége.

Bár rendelkezésre áll egy (akár keretjogszabályként is felfogható) jogforrás, az adatvédelemről szóló törvény, azt azonban nem egészíti ki egy olyan speciális törvény, amely az ugyancsak speciális, avagy szektoriális adatkezeléssel szemben támasztott követelményeknek meg tudna felelni. Vagy, ahogy dr. Harangozó Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnöke fogalmazott egy témába vágó konferencián: „Az igazságügyi adatkezeléssel és tájékoztatással a legalapvetőbb probléma az, ami az igazságszolgáltatást érintő más szabályozási területeken is gyakran gondként jelentkezik, hogy egy kifejezetten a harmadik hatalmi ág vonatkozásában érvényesülő jogszabályi struktúrára kellene alkalmazni egy egészen eltérő élethelyzetre megalkotott jogszabályt. Tulajdonképpen arról van szó, hogy az adatvédelmet szabályozó, jelenleg hatályos információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló törvény nem a bíróságokra, hanem a közigazgatásra szabva született meg”.[23] Arra a közigazgatásra, amelynek tevékenysége köztudottan számottevő módon eltér a bíróságok tevékenységétől.

Élesen megmutatkozik tehát a speciális jogszabályi rendezettség hiánya, amely látszólagossága ellenére korántsem elhanyagolható. Ha például egy olyan súlyú büntetőügyet vizsgálunk, amelyben az adatok nyilvánosságra kerülése visszafordíthatatlan következményekkel járhat, az ezt megakadályozó jogszabály hiánya egyértelműen a jogalkotó mulasztásaként fogható fel; míg például a közigazgatás szervezetrendszerében található tömeges ügymennyiség mellett sem vehető egyértelműnek, hogy bizonyos adatok nyilvánosságra kerülése bárkinek hátrány okozhat.

A legszembetűnőbb eltérés eszerint talán a kezelt adatok nyilvánosságra kerülésének esetleges következményeiben mutatkozik meg. Nem véletlen, hogy a megalkotandó törvényjavaslat szakértői vitájában is ez a tulajdonság került elő, mint csoportosítási alapelv.[24]

Az adatkezelés nyersanyaga alapvetően két forrásból származhat: beérkező, illetve az adatkezelés során a bíróságon keletkező adatokról beszélhetünk. Jelentőségük szempontjából ez az elhatárolás irreleváns, az adatok védelmének egységesen kell megvalósulnia a keletkezés módjától függetlenül.

Hasonlóan nem lehet a kategorizálás alapjává tenni az adatok jellegét és tulajdonságait, valamint a már megszerzett adatok minőségét sem, amelyek mind többféle csoportosítást tesznek lehetővé. Az egységes szabályozásnak viszont mindenképpen állást kell foglalnia abban, hogy az adatok közötti különbségtételt milyen rendezőelvek szerint tartja indokoltnak és megvalósíthatónak, valamint, hogy ez alapján milyen kategorizálási rendre kötelezi az igazságszolgáltatás szervezetrendszerét.

„Több tulajdonság közül a megismerhetőség lehetősége, illetve annak korlátai látszik olyan alapjogi szempontból egyértelmű kategóriának, amely leginkább meghatározza a jogalanyok és az adatok tényleges kapcsolatát.” A vitaanyag megállapítása egyértelműen leszögezi, hogy az adatkezelés részét képező tájékoztatást egyben a kategorizálás alapjának is kell tekinteni, amely meghatározza az információk szenzitivitásának mértékét, besorolásukat.

A kezelt adatok fajtáinak valódi funkciói, eljárásban betöltött rendeltetései, és az emiatt társadalmi elvárásként jelentkező jogi hatások között ez alapján lehet éles határvonalat húzni. „Ha ezen az elven történik az adatok kategorizálása, akkor három olyan nevesített csoport körvonalazódik, amely az Alaptörvényben, illetve az Európai Unió Alapjogi Chartájában deklarált alapjogokkal is harmóniában van. A szabályozás következtében a normatív módon definiált csoportok megfelelő alapjául szolgálnak a jogbiztonság – korábban már megjelölt – követelményének.”[25]

Ehhez igazodva, az adatok hagyományos csoportosításától különbözően a megalkotandó törvény koncepciója szerinti adatkategóriákat veszem alapul, kiegészítve a három képzett csoportba nem besorolható adatok rendszerbe illesztésének céljából egy további kategóriával, amely a joghatással nem rendelkező adatok jogi sorsát rendezi. Mindezek után pedig további ajánlásokat fogalmazok meg a csoportosítás egyéb lehetőségeire vonatkozóan.

2.1. Köztudomású adatok

A bíróságok által kezelt (igazságügyi) adatok első, tömeges előfordulása szerint valószínűleg legnagyobb csoportja a köztudomású adatok köre, amelyek korlátozás nélkül megismerhetőek, nyilvános ismereteket, információkat takarnak. Ezen adatok halmaza nem határozható meg minden igényt kielégítően, tételes módon. Erre egy normaalkotó vagy kodifikátor sem vállalkozhat, így a koncepció szintjén álló törvény vitájában is úgy jelenik meg, mint amelynek csak a körülírása lehetséges. Annyi biztosan kijelenthető, hogy e körbe tartoznak a bárki által hozzáférhető, szabadon megismerhető tények, információk. A koncepció a teljesség igénye nélkül a következő felsorolást nyújtja:

  • a közvetlenül észlelhető természeti képződmények és jelenségek,
  • az épített környezet szabadon látható és látogatható részei,
  • az emberek és a más élőlények általános cselekvései, megnyilvánulásai,
  • az idő, a tér,
  • a természettudományok törvényei.[26]

A laikus szemlélő számára első olvasatra úgy tűnhet, hogy ezek az adatok nem igényelnek jogi védelmet, ezáltal szabályozást sem. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az adatok nem állnak önmagukban. Amennyiben ugyanis egy köztudomású adat olyan információval együtt jelenik meg a bírósági nyilvántartásban, amelynek védelme jogilag indokolt, akkor ennek az adategyüttesnek a védelmére vonatkozóan mindig a szigorúbb szabályozás az irányadó.

Az esetek nagy többségében tehát ezek az adatok nem önmagukban állnak, így természetes módon merül fel itt is a jogi szabályozottság igénye, nevezetesen, hogy az e körbe tartozó adatok megismerhetőségét is jogszabály rendezze-e, vagyis szükséges-e a védelemre szoruló jogi adat sorsában való osztozás.

A hagyományos adatvédelmi szabályozásban megjelenő adatkategóriákra vonatkoztatva ez a kör a közérdekű adatoknak feleltethető meg, amelynek terjedelmes jogszabályi definíciója a készülő szektoriális szabályozás alapját képezheti.

Eszerint közérdekű adat „az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat fogalma alá nem eső, bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy ismeret, függetlenül kezelésének módjától, önálló vagy gyűjteményes jellegétől, így különösen a hatáskörre, illetékességre, szervezeti felépítésre, szakmai tevékenységre, annak eredményességére is kiterjedő értékelésére, a birtokolt adatfajtákra és a működést szabályozó jogszabályokra, valamint a gazdálkodásra, a megkötött szerződésekre vonatkozó adat”.[27]

Ahogy olvasható, a közérdekű (és így a köztudomású) adatok esetében a keletkezés és a kezelés közfeladatot ellátó szervnél történik, az adatok jellegét pedig az határozza meg, hogy megfeleltethetőek a – későbbiekben tárgyalt – személyes adat kategóriájának. Bár a jogszabály kísérletet tesz a taxatív felsorolásra, a kategória ettől még teljes mértékben elméleti, köre inkább a személyes adatokon és a titkos adatokon kívüli információkban határozható meg.

A közérdekű adatok nyilvánossága és mindenki számára hozzáférhetővé tétele egyben a jogállamiság és az alkotmányosság egyik meghatározó feltétele, így szabályozásának mikéntje alapvető fontosságúnak tekinthető.

2.2. Szabadon korlátozható nyilvánosságú adatok

Az előző, szabadon és korlátozások nélkül megismerhető adatok kategóriáját egészíti ki egyrészt a harmadik hatalmi ág adatkezelésének második normatív csoportja, a szabadon korlátozható nyilvánosságú adatok. Ezt olyan tények alkotják, amelyeknek a nyilvánossága, megismerhetősége az azokkal való rendelkezésre jogosult személy(ek) vagy szerv(ek) szabad akaratán és önálló döntésén alapulnak – attól függően, hogy a keletkezett vagy kezelés alá vett adat kire vagy mire vonatkozik.

Az adatfajtáknak ebben az esetben is igen tág köréről beszélhetünk, a hagyományos kategóriákból kiindulva ide tartoznak a személyes adatok, azon belül pedig a különleges védelmet élvezve, nevükben is „különleges” (szenzitív) adatok, a törvény koncepciója pedig ide sorolja a gazdálkodás körébe tartozó titoknak nem minősített adatokat és a szerzői tulajdont képező adatokat is.

Előbbi, a személyes adatok legfőbb tulajdonsága, hogy az érintettel közvetlenül kapcsolatba hozható –„különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret”[28]–, továbbá e kapcsolat megteremtése által levonható következtetések is ebbe a körbe, a magánszféra védelmébe tartoznak. Ennek védelme pedig hasonlóképpen marginális követelmény a jogállamokban.

A különleges (szenzitív) adatok az emberi méltóság és természet olyan szoros, integráns, alapvető emberi jogi dokumentumokban is deklarált kategóriái, amelyek védelme talán a legintenzívebben tapad bármiféle joguralom létéhez. A „faji eredetre, a nemzetiséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, az érdek-képviseleti szervezeti tagságra, a szexuális életre vonatkozó személyes adat”,[29] továbbá az „egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre vonatkozó személyes adat, valamint a bűnügyi személyes adat”[30] az adatvédelmi szabályozás sarokpontja abban az értelemben, hogy ha az adatkezelő – esetünkben az igazságszolgáltatás adatkezelési rendszere – nem tudja megvédeni ezen adatokat a nyilvánosságra kerüléstől, akkor ezzel alapvetően sérülnek az érintettek jogai, megkérdőjeleződik az adatkezelő kompetenciája – dolgozatom témájára vetítve pedig általánosságban az igazságszolgáltatásba vetett hit.

A privacy védelme azonban nem jelent mindenekfelett álló védelmet. Nem véletlenül fogalmazza meg a koncepció „korlátozhatóként” az ide tartozó információkat, ugyanis azok nyilvánosságra hozatalát (avagy védelmét) az érintett saját belátásához köti, titokként történő kezelése így nem releváns.

Erre pedig „akkor van elsősorban lehetősége, ha törvény a rendelkezési jogot a konkrét adatfajta tekintetében az érintett számára megadja”,[31] azaz a szabályozás koncepciója két korlátot is igyekszik beépíteni: egyrészt negatívan korlátozza a megismerhetőséget az érintett akarata szerint, másrészt ezt az akaratot tovább korlátozza a törvény által adott rendelkezési jog elsőfokú korlátozásra.

A korlátozás nyilatkozat formájában képzelhető el, amelyet a rendelkezésre jogosult (aki lehet az érintett, vagy bármely, az üggyel kapcsolatba kerülő személy, aki számára ezt a jogviszony engedélyezi) egyoldalúan teheti meg, ezzel meghatározva az adat megismerhetőségét vagy korlátozva azt.

A rendelkezési jog terjedelmének meghatározása továbbá döntő fontosságú lehet a későbbi zavarok kezelésében. A jog vonatkozhat konkrét személyekre, illetve konkrét jogviszonyokra. A jogosultság megadásának minden esetben bizonyításhoz kell kötődnie, amellyel – a rendeltetésszerű használat követelményének előírásával kiegészítve – kiküszöbölhetők a jogi ésszerűség és hatékonyság ellen ható tényezők.

2.3. Titkos, bizalmas adatok

A harmadiknak képzett csoport értelemszerűen az előző két kategórián kívül eső – megfogalmazásában sokrétű, alkalmazásában viszont egységes körbe tartozó – minősített, titkos, avagy bizalmas adatok, információk csoportja.

A titkos adatok védelméhez jelentős, többoldalú érdek fűződnek. Mind az érintett, mind az adatkezelő, a feldolgozó, a felelős és a közlő oldaláról is egységesnek kell lennie a bizalmi körben tartás igényének és az arra való törekvésének, egyéb esetben ugyanis súlyosan sérülnek az eljárásban részt vevők érdekei.

A bírósági adatbázisba kerülés során kétfajtaképpen keletkezhetnek titkos adatok: a külön törvény által meghatározott eseteken túl az adat érintettje is dönthet úgy, hogy a rá vonatkozó információ, tény nyilvánosságra hozatalát, hozzáférését korlátozza, ezzel titkos adatnak minősítve azt.

Ezt a két esetet egészíti ki, ha a (titkos) adat már a bírósági eljárás során keletkezik – ennek keletkezésére ugyancsak az előzőekben felsorolt két eset vonatkozik.

A legnagyobb felelősség mégis a bíróságokon van, ugyanis a titokká nyilvánításra jogosult szerv vagy személy – nyilatkozatának megtétele és rendelkezési jogának megállapítása után – az adat nyilvánosságra kerüléséhez kapcsolódó igényét a bírósággal szemben érvényesítheti. A „birtokos” tehát a bíróság, amelynek kiemelt érdeke fűződik ezen adatok védelméhez.

A teljesség igénye nélkül ide tartoznak:

  • üzleti titok,
  • banktitok,
  • foglalkozási, hivatási titok,
  • ügyvédi titok,
  • orvosi titok,
  • közjegyzői titok,
  • konzuli titok,
  • lelkészi, gyónási titok,
  • elektronikus hírközlési hatósági titok,
  • adótitok,
  • stb.[32]

Jól látható, hogy a titkos adatok köre igen széles és szerteágazó. Az igazságszolgáltatás adatkezelését szabályozni kívánó törvény koncepciója ezzel összhangban, a titkos adatok tekintetében több jelentős kérdést is megfogalmaz.

Ezek közül az első a keletkezett, beérkezett adatok minősítésével kapcsolatos, nem elhanyagolható ugyanis, hogy a bíróságok mely adatokat tekintik titkossá minősíthetőnek, melyekhez nem fűznek a megismerést korlátozó rendelkezési jogot, valamint adott esetben e jog köre lefedi-e a jogviszonyok teljes körét.

Következőként, egyben utolsóként pedig felmerülnek – már a minősítés megtörténte után – a titkosítás paraméterei, azaz hogy a korlátozás kikre, mennyi ideig, és milyen egyéb korlátozásokkal vonatkozik.

2.4. Joghatás nélküli adatok

A bírósághoz érkező vagy ott keletkező adatok között vannak olyan konkrét tartalom nélküli adatok is, amelyeknek nincs jogi relevanciája, belőlük kötelezettség vagy jogosultság nem keletkezik. Ezek nem sorolhatók bele az igazságügyi adatkezelés korábban kifejtett kategóriáiba, erre a besorolásra nincs szükség.

Mivel ugyanis jogkövetkezmény kiváltására ezek az adatok nem alkalmasak, ezért adatkezelési szempontból nem is igényelnek külön védelmet vagy figyelmet.

2.5. Egy eltérő csoportosítás

Az igazságügyi adatkezelés során kezelt adatok fenti csoportosítása, elhatárolása azzal az előfeltételezéssel végezhető el, hogy az arra jogosultak minden esetben képesek elvégezni az adatok minősítését. Ez a feltétel nem rögzíthető általános hatállyal, ennek akadályát jelenthetik a besorolást végzők képességei vagy akár magának az adatnak a speciális jellege is.

Ebből kifolyólag tehát tekintettel kell lenni arra az esetre is, amikor az adat tényleges minőségének, így kategóriájának meghatározása nem lehetséges. Egy átgondolt szabályozás nem vetheti el a kivételek esetét sem, így a hagyományos körbe nem tartozó adatokra is szükséges – akárcsak elvi szinten – egy helytálló koncepció kidolgozása.

Egy kellőképpen strukturált adat vagy adathalmaz minősítésekor kézenfekvőnek tűnik, hogy az adat kategóriáját és a hozzá tartozó kezelési szabályt, jogosultságokat, nyilvánossági korlátozásokat, stb., annak elsődleges jellege alapján kell elvégezni.

„Ebben az esetben az eldöntendő kérdés az, hogy kinek a jogát vagy érdekét szem előtt tartva kívánta a jogalkotó létrehozni a szabályozást, és ennek megfelelően kell kiválasztani az alkalmazandó normát is.”[33] A kezelt adatok nagy részéhez az érintett általában nem fűz előzetes rendelkezésre vonatkozó nyilatkozatot, így annak eldöntése, hogy az adott információ kezelése milyen körbe tartozzon, elsődlegesen a kezelő felelőssége.

A kezelőnek pedig saját belátása és legjobb képessége szerint kell elhelyeznie az adatot a teljes nyilvánosság és a védelem közti skálán úgy, hogy az biztosítsa minden érintett jogos érdekét és az eljárás lefolytatásának sikerességét is. Mindezt természetesen úgy, hogy amennyiben az adat jellegéből következően nem egyértelmű az elhelyezés, indokoltnak tűnhet egyaránt mindkét végleten történő minősítés.

A csoportosítást tovább nehezíti, hogy az adatvédelmi rendelkezések a jogrendszerben sporadikusan helyezkednek el, amelyet jól példáz a titkosított adatok korábbi példálózó felsorolása. A jogrendszer elemein túl egyes vonatkozásokban érvényesek lehetnek egészen speciális, magánjogi jogviszonyokat érintő adatkezelési és titokvédelmi megállapodások is.

A probléma és a megoldás okait keresve felmerül az a tény, hogy az információs társadalmak kialakulásának – dolgozatom bevezetőjében is említett – következményei hatással vannak még olyan alapvető instrumentumokra is, mint az igazságszolgáltatás és a bírósági szervezetrendszer. A modern technológia megjelenése jelentős követelményeket támaszt a jogalkotók irányába is, akik csak hatékony és ugyancsak a modern jogrendszer kialakításával tudnak alkalmazkodni az új korszak kihívásaihoz.

Minden húzóerővel szemben azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a jogállamiság alapvető követelménye minden technikai haladás ellenére a jogalanyok alapvető jogainak egyetemleges, korlátozásoktól mentes biztosításában rejlik. Ilyen értelemben pedig egy fejlett és minden (látszólagos) igényt kielégítő adatkezelési rendszer sem helyettesítheti ezt az alapvető feladatot.

Végül a csoportosítás és minősítés utolsó vezérelve a korábbiakban megfogalmazott hasonló adatok – hasonló jogi sorsok elve alapján ragadható meg, azaz az ugyanolyan minőségű adatok jogi sorsának minden esetben azonosnak kell lennie. Ez a követelmény egyben biztosítja az ítélkezés egységességét is, mivel a hasonló tárgyban indult eljárásokban a jogellenesség valós veszélyét keltené, ha különböző jogkövetkezménnyel járó szabályok alkalmazására kerülne sor.[34]


  1. A normarendszer alkotóelemei

Az igazságügyi adatkezelés tárgyalásakor nem elhanyagolható a mögöttes jogszabályi hierarchia vizsgálata. A témakör szempontjából további érdekességként jelentkezik, hogy – a korábbiakban kifejtett jogszabályi egységesség, illetőleg számos vonatkozó norma léte mellett – nem létezik olyan kifejezett, a szektoriális igényekre szabott jogszabály, amely lefektetné az adatkezelés szervezetének és magának a tevékenységnek a szabályait.

Első olvasatra tehát a normarendszerben egymástól függetlenül jelen levő, eltérő szabályozási tárgyú jogforrásokat találunk, amelyek csak részmegállapításokat tartalmaznak a főtárgyra vonatkozóan, így az egységes szabályozást egyértelműen nem pótolhatják. Ez a helyzet pedig kétség kívül tarthatatlan.

Léteznek ugyan jogszabályok, amelyek kijelölik az alapvető kereteket. Ezek közül kiemelést érdemel elsőként a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, amely a bírósági hatáskörök jogállami szintű, hatékony ellátása keretében az igazságszolgáltatás szervezetrendszerének nélkülözhetetlen alapjait fekteti le, meghatározva ezzel többek között az adatkezelés bírósági szintenkénti struktúráját is.

További fontos elemeit képezik a normarendszernek a magyar jogrend nagyobb eljárási törvényei, köztük a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.), a Büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.), valamint a Cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Cgt.), amelyek mind egy-egy nagyobb volumenű kérdéskört fednek le.

A természetes személyek és más személyek vagyoni és személyi jogaival kapcsolatban felmerült jogviták bíróság előtti eljárásában biztosítandó felelős adatkezelése,[35] a büntetőeljárások során érvényesítendő adatkezelési szabályok,[36]a közhiteles cégnyilvántartási adatok teljes körű nyilvánosságának megteremtése érdekében végzett adatkezelés[37] tehát mind sarokkövei, mégsem elegendő feltételei egy modern, demokratikus értékrend szerint működő állam működésének.

E szabályokat egészíti ki, sőt horizontálisan fedi le a korábbiakban már említett Info. tv., amelynek számos rendelkezése a bírósági adatkezelés vonatkozásában is irányadó. Szükségszerűen újradefiniálja viszont az előző jogszabályok által meghatározott kereteket a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény ezen adatok szükséges és arányos mértékű korlátozása útján, a minősített adat védelme érdekében. Ez a tény pedig hasonlóképpen kihat az adatkezelés menetére.

A legalapvetőbb szabályozók mellett, azokat kiegészítve érdemes azonban tételesen is számba venni, rendszerbe foglalni a vonatkozó jogszabályokat.

3.1. Az igazságügyi adatkezelés és tájékoztatás alkotmányossága

Magyarország Alaptörvényének (a továbbiakban: Alaptörvény) szellemisége áthatja a jogrend egészét, így természetes módon hatással van az igazságszolgáltatás rendszerére, azon belül az igazságügyi adatkezelésre is.

Az Alaptörvény – bírósági működésre vonatkozó cikkei keretében – többek között a következőket mondja ki: „a bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el”,[38] valamint „a bíróság dönt a) büntetőügyben, magánjogi jogvitában, törvényben meghatározott egyéb ügyben; b) a közigazgatási határozatok törvényességéről; c) az önkormányzati rendelet más jogszabályba ütközéséről és megsemmisítéséről; d) a helyi önkormányzat törvényen alapuló jogalkotási kötelezettsége elmulasztásának megállapításáról”.[39] E tevékenységek pedig szükségszerűen kihatnak a bíróságok adatkezelésére is.

A megfelelő adatkezelés tehát alkotmányos kötelezettség, ezért az annak érdekében folytatott jogalkotási munka, vagyis egy a bírósági adatkezelésre vonatkozó szektoriális törvény megalkotása magából az Alaptörvényből vezethető le. Jelenleg a jogrendszer csúcsán álló törvény automatikusan minősíti a bíróságokat adatkezelőnek és az igazságügyi adatok nyilvánosságát biztosító szervnek, ez a helyzet azonban számos félreértésre és zavarra adhat okot.

Történhet ugyanis, hogy egy adott ügy lefolytatásában a bíróság „csupán” jogalkalmazóként jár el, miközben az általános szabályozás nyilvántartás vezető adatkezelőként pozícionálja, és az ettől való eltérést nem teszi lehetővé. Alkotmányos értelemben is fontosnak tűnik tehát egy speciális részletszabályozás léte.

További fontos követelmény, hogy egy adott eljáráson belül meg legyen teremtve az adatok értékelésének egyöntetű, változatlan gyakorlata, amely végigvezethető az eljáráson, és nem teszi szükségessé az adat időközbeni átminősítését. Ez a magától értetődő követelmény azonban jelenleg – ahogy erre a koncepció kidolgozói is tettek utalásokat[40] – nem teljesül.

Az adatok minőségének akár többszöri változtatása a jogi védelem zűrzavarával is jár, emellett értelmetlen és felesleges eljárási mozzanatokhoz is vezet. Ilyen lehet például egy korábban nyilvános adat védetté tétele, amely feltételezi, hogy a korábban megismerhető adat titkosítása (majd esetlegesen újra nyilvánossá minősítése) már nem biztosítja a megfelelő védelmet, tekintettel az adat korábbi megismerhetőségére.

Hasonló probléma, ha egy adott eljárásban az adat egyszerre szerepel nyilvánosként és védettként, ebben az esetben ugyanis az adat nyilvánosságra hozatalának és a nyilvánosságra hozatal megtagadásának sincs jogalapja. Ez a helyzet pedig egyértelműen megoldásra vár.

3.2. További törvények

Egy igazságügyi adatkezelésről szóló szektoriális törvénynek meg kell felelnie a jogrend egyéb szintjein álló jogszabályoknak is. A külön kiemelt törvények, így a jogrendszer csúcsán elhelyezkedő Alaptörvény, az eljárási törvények magját adó Pp., Be. és Cgt., a horizontálisan jelen levő Info. tv., valamint a minősített adatok rendezéséért felelős Mav. tv. mellett más jogforrások is hatással lehetnek az igazságügyi adatkezelés gyakorlatára.

Elsőként a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) említhető, amely „a bírósági hatáskörök jogállami szintű, hatékony ellátása, a bírói függetlenség elvének maradéktalan megvalósítása és az ítélkezés egységének biztosítása érdekében a bíróságok szervezeti felépítéséről, feladatairól és igazgatásáról”[41] rendelkezik, meghatározva többek között a szervezetrendszer elemeit adó szervek és személyek kezelésében levő adatokra vonatkozó alapvető szabályokat is.[42]

A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (a továbbiakban: Bjt.) határozza meg a belső, azaz a saját körben keletkező, saját tevékenységre és állományra vonatkozó adatok kezelésének rendjét a „bírói függetlenség és pártatlanság alkotmányos elvének maradéktalan érvényre juttatása”[43] érdekében, amely fogalmi keretbe beletartozik az adatok ezen elvek szerinti kezelése is.

Minden magánjogi jogviszony anyajogszabályaként a bírósági adatkezelés témájának tárgyalásakor is megkerülhetetlen a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) vonatkozó szabályainak említése.

A Ptk. átfogó szabályzásának a bírósági eljárásokban is jelentős relevanciája van, tekintve, hogy az adatkezelés egyik célja, az adatvédelem területén belül elhelyezkedő magánszféra-védelem kizárólag a természetes személyekre, a velük kapcsolatos jogviszonyokra értelmezhető, amelyeket pedig integrált módon e törvény szabályoz.

Megemlíthetők még a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (a továbbiakban: Sajtó tv.) vonatkozó rendelkezései, amelyeknek – a véleménynyilvánítás és a szólás szabadságának jegyében – a nyilvánosság és a média tevékenységével kapcsolatban vannak releváns rendelkezései.

3.3. Alacsonyabb rendű jogszabályok

Az Alaptörvény, valamint a különböző ágazati jogszabályok szolgáltatta keretek mellett az adatkezeléssel kapcsolatba hozható alacsonyabb rendű jogforrások is találhatók a magyar jogrendszerben.

Az igazságügyi adatkezelés részletszabályai jelenleg az újraalkotás állapotában vannak, a korábbi jogszabályok átalakításának szükségessége után lehetnek csak a jogrend hasznos elemei. A bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002 (VIII.1) IM rendelet (a továbbiakban: Büsz.) és a bíróságok egységes iratkezeléséről szóló 2002. évi 4. számú OIT szabályzat (a továbbiakban: Bei.) újragondolásának igényét az adja, hogy a két norma a jövőben – a bíróságok ítélkezési tevékenységével kapcsolatos adatkezelést érintően – kizárólag végrehajtási szabályokat állapíthat meg.

A Pp. és a Be. rendelkezései alapján azonban mindenképpen szükség van a Büsz. új szabályozására, hiszen a „bírósági ügyvitel szabályainak megállapítása”[44] és a „bírósági ügyintéző által peres- és nemperes eljárásban ellátható feladatok szabályozása”[45] nélkülözhetetlen egy megfelelően működő igazságügyi adatkezelési rendszer kialakításának szempontjából is.

A Bei. átalakítását a jogrend egyéb változásai hívták életre. A régi jogalkotási törvény alapján „szabályzat” helye a jogforrások között az állami irányítás egyéb jogi eszközeként szerepelt, azonban jelenleg a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény– az új Jat. – alapján már közjogi szervezetszabályozó eszköznek minősül, ezáltal pedig indokolttá vált Büsz. sorsához hasonló átalakítása.

  1. Az igazságszolgáltatás és az adatkezelés kapcsolata

A harmadik hatalmi ág és az adatokkal történő kezelési tevékenység kapcsolatának bizonyítása első olvasatra egyszerű feladatnak tűnik, hiszen a bíróságok eljárásaik során adatokkal dolgoznak, információkat használnak fel döntéseik során és ítéleteik az így megismert tényeken alapulnak. Nem kérdéses tehát, hogy az igazságszolgáltatás és adatkezelés között léteznek kapcsolódások, dolgozatomban azonban nem ezen axióma újbóli bizonyítását kívánom elvégezni, hanem annak mikéntjét, a kapcsolat minőségét, a bíróságok adatkezelésének valódi arculatát kívánom elemezni.

A bíróságok tevékenységük során tehát szükségszerűen kapcsolatba kerülnek az adatok különböző típusaival. Ahogy már bevezetőmben is utaltam rá, az információs társadalom az államot és a társadalmat átszövő eszmeként „megfertőzött” minden társadalmi alrendszert az információk tömegével, ezzel pedig nélkülözhetetlen tényezővé, értékké vált az adat – legyen az személyes, vagy éppen közérdekű.

Ez alól a felbonthatatlan kapcsolat alól a bíróságok sem lehetnek kivételek, a kapcsolat alapját itt ugyanis az képezi, hogy bármely jogviszony egyrészt szerepelhet valamely adatbázis elemeként, másrészt bármely adatbázis képezheti egy adott eljárás alapját. E két körülményből pedig együttesen is megállapítható az a széles körben hangoztatott jogi tétel, amely szerint bármely jogviszony lehet bírósági eljárás tárgya.

A bírósági eljárásokban ez alapján az összes elképzelhető társadalmi, gazdasági és közhatalmi jogviszonyban kezelt adat megjelenésére reális esély van. Az eljárások sikeres lefolytatásának egyik alapját képezi továbbá, hogy a szükséges adatok kezelése biztosított legyen, ami egyidejűleg eredményezi az adattal érintkező, azt keletkeztető, kezelő, felhasználó, azzal egyéb műveleteket végző bíróság adatkezelő pozícióját is.

A modern kor adatfeldolgozási technikái emellett lehetővé teszik az információk, tények szinte korlátlan felhasználását – gondolva itt az idő-, és térbeli korlátok lebontására. Az adatbázisok az eredeti adatforrástól fizikailag és technikailag is különválasztott rekordokat tartalmaznak, az adatbázisok láncolatai pedig összességükben képesek leírni az életviszonyok szinte egészét, akár az érintettek akaratától is függetlenül.

A bírósági adatkezelés mindezeken túl – ahogy az már megfogalmazásra kerül, és a dolgozat további részeiben erre kellő számú bizonyítékot is szolgáltatok – az adatkezelésnek egy olyan speciális területét képezi, amelyben az adatkezelő a jogállam átláthatósági elvének biztosítékaként folyamatosan tájékoztatást köteles adni saját tevékenységéről az ügyfelek, más hatóságok, illetve médiaszolgáltatók számára.

A tájékoztatás megadása viszont okvetlenül is a kezelt adatok valamilyen terjedelmű körének nyilvánosságra hozatalával jár. A nyilvánosság viszont minden pozitívuma ellenére számos negatív hatással is járhat, ha nincsenek egyértelműen deklarálva a magánszféra és a nyilvánosság határai.

Ez a speciális társadalmi és jogi helyzet indokolja, hogy az igazságügyi adatkezelés szabályozása csak a legmagasabb szintű önálló jogi norma segítségével biztosítható. Ezt célozzák a korábbiakban bemutatott eszközök, jogszabályok, és ezt a célt szolgálja a bírósági adatkezelési tevékenység tudatos szervezése is.

  1. A bírósági adatkezelési tevékenység rendszere

Az igazságügy jogalkalmazási tevékenységének adatkezelési vonatkozásaival kapcsolatban számos kritika megfogalmazódott már az utóbbi időkben. Ezek a hiányosságok alapvetően a jogszabályi környezet „tökéletlenségével” függenek össze, amely jelen esetben a megfelelő jogszabályok hiányát takarja.

Elsődleges követelmény ugyanis, hogy a bíróság szervezetrendszerében megjelenő adatok kezelése egységesen és következetesen; az állandóság, a jogegyenlőség és általában a jogállami elvek figyelembe vételével történjen. Joggal merülhet fel, hogy az alkotmányos szabadságok biztosítása számos esetben az állam negatív magatartásával érhető el a leghatékonyabban, ez az elv azonban az adatkezelés gyakorlatára semmiképpen sem alkalmazható. Itt ugyanis egyértelműen az állam beavatkozására, aktív tevékenységére van szükség ahhoz, hogy a magánszféra, a privacy védelme megvalósulhasson.

Tudniillik a jogbiztonság alapvető követelménye felülírja a látszólagosságot, az Alaptörvény szellemiségéből kiindulva pedig elengedhetetlenül szükséges, hogy a jogalanyokat érintő adatok között ne mutatkozzanak meg különbségek, ne legyenek „fennmaradó részek”, vagy szétszórt rendelkezések, amelyek kizárják az egységesség igényének megvalósulását.

Ahogy a cikk korábbi pontjaiban már megfogalmazásra került, a bírósági adatkezelésre vonatkozó egységes szabályozás megalkotása nélkül az elképzelt célok nem valósíthatók meg. E nélkül nem valósulhat meg az adatok rendeltetés nélküli felhasználása sem, a megfelelő védelem nélkül emellett az igazságszolgáltatásba vetett hit illetve bizalom is – minden ellenkező irányú egyéb törekvés ellenére – csökkenhet.

A jelenlegi viszonyok között ugyan – némiképp hiánypótló jelleggel – felfedezhető a jogalkotás hiányainak pótlása a jogalkalmazók által, ezek az esetjogi gyakorlaton és jogalkalmazói analógián (az általános szabályok egyedi esetekre történő vonatkoztatásán) alapuló eljárási technikák azonban semmiképpen sem pótolhatják egy pozitív jogi adatkezelési és adatminősítési szabályozás létét.

Az így megrögzült szabályozások jelenthetik ugyan az előzőekben megfogalmazott jogelveknek történő maradéktalan megfelelést, semmi nem zárja ki azonban, hogy ily módon méltatlan elemek is a rendszerbe kerüljenek.

A koncepció vitaanyaga szerint „előfordul az is, hogy egy idő után néhány közülük, a jogalkalmazók által helyesnek gondolt alapvető működési szabályként rögzül. Ezek közül a helyes és követendőket a szabályozás részévé kell tenni.”[46]

Ennek a folyamatnak egy bizonyos elméleti ponton túl azonban határt szab a hatalmi ágak elválasztásának klasszikus elmélete, amely nem engedi az egyes hatalmi ágak közötti „szerepcseréket”, ahogy ezt az Alaptörvény is megfogalmazza: „a magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik”.[47] A szabályozatlanság, avagy a harmadik hatalmi ág önszabályozó mechanizmusa tehát semmiképpen sem jelent megoldást a fennálló problémára.

Nem adományozható ilyen mértékű felelősség annak a hatalmi ágnak a „kezébe”, amely később, a szükséges jogalkotás elmulasztásával okozott kár bekövetkezésekor nem tehető felelőssé, mert felelősségi viszonyai nem megalapozottak. „Nem lehet például a jogalkalmazó döntési jogköre annak a rendezése, hogy az adatok a szabályozás vagy a róluk történő rendelkezés hiányossága miatt elveszíthetik-e a minőségüket, de az sem, hogy az egyes adatok ugyanazon felek között különböző időpontokban eltérő védelemben részesülhetnek-e.”[48]

Amennyiben egy meghatározott adatra nem létezik általánosan alkalmazandó norma, az adatkezelési rendszer helyébe a konkrét adatkezelést végző személy - például a bírósági iroda alkalmazottja - lép, aki saját belátása szerint minősítheti akár döntő fontosságú ügyek információit is. Az így rögzült ad hoc adatkezelési gyakorlat pedig rendszeresen okozhat károkat.

A felvázolt negatív képpel szemben a cél egy olyan, alkotmányossági és szakszerűségi szempontok mentén szervezett minősülési gyakorlat bevezetése, amely a jogág speciális követelményeinek megfelelő elvek szerint segíti a jogalkalmazót az adatok besorolásában. Ezáltal a bíróságok eredeti funkciójuk szerint lennének képesek felhasználni a kezelésükben álló adatokat, miközben nem kényszerülnének olyan diszkrecionális döntések meghozatalára, amelyekre nem rendelkeznek kellő apparátussal, és amelyekre egyébként sem kötelezhetők.

A bíróságok működésének jellegéből fakadóan az elvárásoknak kizárólag az eljárások lefolytatására kell korlátozódnia, kizárva minden erre ráépült követelményt. Ezt az ideálisnak mondható helyzetet pedig csak úgy lehetne elérni, ha egy megfelelően kialakított szabályozás nem hagyna mozgásteret az ilyen irányú áthallásokra, vagyis az adatok minősítését kizárólag a jogosultak akaratától tenné függővé.

Látszólagos komplexitásával szemben ez az ideális állapot korántsem elérhetetlen, az egyes beadványokban (kérelmekben, nyilatkozatokban) ugyanis könnyen megtehető az adatok minősítésére vonatkozó, jogszabályszerű nyilatkozat, ezzel kiküszöbölve az ügyfelek jogsérelmét, egyben megelőzve a bíróságok nem megfelelő adatkezelését.

Az igazságügyi adatkezelési tevékenység ideális állapottól eltérő jelenlegi körülményei a tevékenység három jól meghatározható elemével írhatók le. Ezek a technikai hátteret biztosító lajstromok, a konkrét ügyek ügyiratai, illetve az önállónak minősülő igazgatási célú nyilvántartások.

1.1. A lajstromok

A bíróságokon működő irodák jogalkalmazást segítő tevékenységének egy nagy szegmensét képezi az igazságügyi adatokat tartalmazó ügyiratok adminisztrációja, ezt ügynyilvántartó rendszerek segítségével a lajtsromok végzik.

A jogszabályi háttérben korábban elhelyezett, jelenleg újragondolás alatt álló Büi. korábban úgy határozta meg a lajstromot mint „az érkeztetett beadvány, illetve a saját keletkeztetésű irat lajstromszámmal történő ellátása ügyszakonként (ügycsoportonként) elkülönítve”,[49] a lajstromszám formátumára vonatkozóan pedig bíróságonkénti önállóságot tett lehetővé. A lajstrom tartalmazza az ügy befejezésének módját és időpontját, valamint a lajstromszám az ügyszámnak is részét képezi.[50]

Az elektronikus úton kitöltött, egymásra épülő lajstromok összekapcsolódva adatbázisokat alkotnak, amelyek ügyszakonként szerveződve a bíróságok első fontos adatbázisát képezik. Pontosabban a lajstromok maguk nem egynemű adatok, bár hasonlóság fedezhető fel bennük abban a tekintetben, hogy a lajtsromba „kizárólag azok az ügyadatok kerülhetnek, amelyek az anyagi jogi vagy eljárási törvények rendelkezéseiből következően nélkülözhetetlenek (szükségesek) az ügyek kezeléséhez, a bíróság igazságszolgáltatási feladatának ellátásához, valamint a törvény szerinti tájékoztatásához, felvilágosításához.”[51] Ettől eltekintve viszont a lajstromoknak több fajtája létezik, amelyek több adatbázist alkotnak a bírósági adatkezelés rendszerében.

A teljesség igénye nélkül a megyei (fővárosi) bíróságok a Büi. szerint az alábbi lajstromok szerinti adatbázisokkal dolgoztak:

  • peres büntetőügyek „Büntető ügyek megyei bírósági lajstroma” (B. lajstrom),
  • nemperes büntetőügyek„Büntető nemperes ügyek lajstroma” (Bk. lajstrom),
  • nyomozási bíró ügyek „Nyomozási bírói ügyek lajstroma” (Bny. lajstrom),
  • polgári peres ügyek, továbbá a munkaügyi, a szövetkezeti tagsági vitából származó és a társadalombiztosítási perek „Polgári ügyek megyei bírósági lajstroma” (P. lajstrom),
  • polgári nemperes ügyek „Polgári nemperes ügyek megyei bírósági ügyek lajstroma” (Pk. lajstrom),
  • gazdasági peres ügyek „Gazdasági peres ügyek megyei bírósági lajstromába” (G. lajstrom),
  • nemperes gazdasági ügyek „Gazdasági nemperes ügyek megyei bírósági lajstroma” (Gpk. lajstrom),
  • közigazgatási peres ügyek „Közigazgatási peres ügyek megyei bírósági lajstromába” (K. lajstrom),
  • közigazgatási nemperes ügyek „Közigazgatási nemperes ügyek megyei bírósági lajstroma” (Kpk. lajstrom),
  • szabálysértési ügyek „Szabálysértési ügyek megyei bírósági lajstroma” (Szf. lajstrom).[52]

Az egyes lajstromokban ideális esetben csak a nélkülözhetetlen, az igazságszolgáltatási feladat ellátásához szükséges adatok vannak tárolva, az ügyadatok ugyanis csak a munka fizikai jellegű adminisztrációjához, illetve az ügyfelek tájékoztatása céljából szükségesek.

A lajstromok bíróságok általi adatkezelésével kapcsolatban nem állíthatunk fel különösebb követelményeket. Mivel létük a technikai jellegű ügyvitelt segíti, az ítélkezés segédletén és az alkotmányos alapelvek betartásán túl nem szükséges egyéb kellék a szakszerűség és alkotmányosság követelményének eléréséhez.

Az adatkezelés lajstromokban megnyilvánuló tevékenysége természetesen magában foglalja az ellenőrzés minden lehetséges formáját, gondolva itt mind a bírósági szervezetrendszeren belüli, hierarchikus viszonyok alakította kontrollra, mind az érintettek általi jogorvoslati lehetőségekre. E követelmények konkrét szabályozásba történő beemelése ugyancsak célszerű kelléke lehetne egy új jogszabálynak.

1.2. Az ügyiratok

A bíróságok következő nagy adatbázisrendszerét az ügyiratok képezik, amelyek papíralapú vagy elektronikus formátumaiban megtalálható az igazságszolgáltatási munka érdemi részéhez szükséges valamennyi információ.

Az adatbázis-kezelés általános elveihez igazodva a bírósági ügyiratok kezelése során is alapvető elvek betartására van szükség. Eszerint minden ügynek csupán egy ügyirata van, amely az adott ügyre vonatkozó összes keletkezett információt, tényt, adatot tartalmazza, és amely az adott üggyel elválaszthatatlan egységet képez.

Az ügyiratok továbbá közokiratnak minősülnek.

A bírósági adatkezelés tárgyát képező iratok forrása lehet bármely „szöveg, számadatsor, térkép, tervrajz és vázlat, amely valamely szerv működésével, illetőleg személy tevékenységével kapcsolatban bármilyen anyagon, alakban, bármely eszköz felhasználásával és bármely eljárással keletkezett.”[53]

A kezelésbe vett adatok, és adatokból összeállított ügyiratok rendeltetése kizárólag a bírósági munka háttértámogatása lehet. Tartalmukat a vonatkozó törvényi háttér által lehetővé tett vagy előírt adathordozókon található információk képezik, ezen túlmenően információátadásra csak önkéntes alapon kerülhet sor.

Az ügyirat mindezek alapján egy olyan információs forrás, amely a benne található adatok milyensége alapján önmagát képes minősíteni – feltéve, ha a minősülés szempontjai egyértelműen lefektetettek. A külső jogviszony szemszögéből az ügyiratok egy összefüggő, strukturált adatbázist alkotnak, bár itt is felfedezhetők eltérő kezelésű, különböző jellegű ügyirattípusok.

Az ügyiratok kezelése tágabb időintervallumban tekintve kizárólagos felhasználásuk jellegéhez kötődik, azaz a bennük foglalt adatok csak az igazságszolgáltatás megfelelő működését szolgálhatják, kezelésük ezért hosszútávon is szigorú szabályokhoz kötött, leselejtezésük, levéltárba adásuk is külön szabályok alapján végezhető el.

Összeállításukat követően rendelkezési joggal kizárólag a bíróságok bírnak, a korábbi jogosultak ilyen értelemben jogaikat vesztették az adathordozók átadásával, amely jog azonban a jogosult kérelmére ismételten feléledhet.

Az említett egységes szabályozásnak a fentiekben megfogalmazott elvek mentén tartalmaznia kell az ügyiratok összeállításának, kezelésének menetét a keletkezéstől a kezelésből történő kivételig; továbbá érdemes egységes módon rendezni a rendelkezés jogosultságait is.

1.3. Az igazgatási célú nyilvántartások

Az igazgatási célú nyilvántartások abban különböznek az egyéb adatbázisoktól, hogy hatásukat befelé irányulóan, konkrétan a bíróságokra fejtik ki, a bíróságok igazgatásához és irányításához nélkülözhetetlen adattartalmuk van.

Ezen kívül külső jogviszonyokban való megjelenésükhöz is hátteret szolgáltatnak, így a sajtónyilvánosság biztosításának, a gazdasági ellenőrzések lefolytatásának támogatását segítik.

A cél szerint történő elválasztás alapján tehát ezek az adatbázisok jelentik a bírósági adatkezelés szempontjából értelmezett harmadik csoportot. Önálló adatnyilvántartásai tehát igazgatatási, irányítási célokat szolgálnak, ez egyben a korábbi két kategóriától történő elhatárolás alapját is képezi.

Bár önálló kategóriaként kezelendő, alapját általában az előző két kategória azon adatai szolgáltatják, amelyek csak közvetetten kapcsolódnak az igazságszolgáltatási tevékenységhez, a kezelt adatok egy része a lajstromokban és ügyiratokban foglalt adatokra támaszkodik, azzal a megszorítással, hogy – jellegük folytán – mégis hasznosíthatóvá válnak.

Ide tartoznak többek között a személyi- és bérnyilvántartások, a beszállítókkal kapcsolatos adatbázisok vagy az eszköznyilvántartások, amelyek bár csak áttételesen kapcsolódnak az igazságügyi adatkezelés klasszikusnak mondható köréhez, mivel adatforrásaik az előző kategóriákból is táplálkoznak, ezért ezek körében is érvényesíteni kell az adatkezelés korábban vázolt egységes szabályait.

  1. Tájékoztatás és nyilvánosság

Egy, az adatkezelés nyilvánossági oldala kapcsán megfogalmazott szakértői vélemény szerint „a klasszikus vegyes rendszerű büntetőeljárás arra épült, hogy a nyomozási szakasz el van zárva a nyilvánosságtól, a tárgyalás pedig nyilvános. Ma már a társadalom ítéletet hoz, mielőtt a vádemelésre sor kerül, mert többféle részlet jelenik meg, amelyeknek a fele sem igaz”.[54] E rövid vélemény alapján is könnyen észrevehető, hogy az igazságszolgáltatás és a nyilvánosság kapcsolata az utóbbi időkben drasztikusan megváltozott. Itt újra utalni lehet az információs táradalom azon hatásaira, amelyek a modern kommunikációs eszközöket a mindennapok részévé tették, ezzel megváltoztatva az információkhoz való hozzájutás korábbi mintázatait.

Az „informáltsághoz való jog” kapcsán az Alkotmánybíróság már a rendszerváltás utáni első kormányzati ciklus során elvi jelentőségű álláspontot fogalmazott meg: „Az információkhoz való hozzáférhetőség, az információk szabad áramlása különösen a közhatalom és az állam szervei tevékenységének átláthatósága körében alapvető jelentőségű. A közérdekű adatok nyilvánossága, megismerhetősége gyakran előkérdése és feltétele a szabad véleménynyilvánításhoz való jog gyakorolhatóságának, és azzal más vonatkozásban is szorosan összefügg”.[55]

A nyilvánosság tehát nem célja, hanem csupán eszköze az alkotmányos alapjogok biztosításának. „Nem az a cél, hogy legyen nyilvánosság, hanem az a cél, hogy ez a nyilvánosság és ez a tájékoztatás alá legyen rendelve annak a célnak, ami szerintem az igazságszolgáltatás iránti közbizalom, tehát az igazságszolgáltatás megismerését és az igazságszolgáltatás iránti bizalmat szolgálja”[56] – fogalmazott Hack Péter a bíróságok nyilvánosságával kapcsolatban, rámutatva, hogy még az állami főhatalom kényszerítő erejének birtokában sem elhanyagolható az a körülmény, hogy az állampolgárok milyen kapcsolatot ápolnak az érdekükben létrehozott államszervezettel.

A bíróságok tájékoztatási tevékenységéről azonban nem szabad – még érintőlegesen sem – úgy beszélni, mint egyfajta lehetőségről, ugyanis a tájékoztatás alapjogi szinten, kötelezettségként jelenik meg az igazságszolgáltatás rendszerében.

A tájékoztatás kötelezettsége egyrészt általánosan áll fent azokkal a személyekkel szemben, akik valamely minőségükben érintettek az adott bírósági ügyben. Ezt a tevékenységet az ügyfélkapcsolatért felelős bírósági irodák bonyolítják, konkrét ügyekben az iroda arra kijelölt alkalmazottja áll a (jogalappal rendelkező) megkeresők rendelkezésére.

A jogos megkeresések szűrését elsősorban a rendelkezésre álló jogszabályi háttér alapján végzik az iroda munkatársai, ehhez a vonatkozó eljárási törvények nyújtanak segítséget. Általánosságban elmondható, hogy az ügyiratok megismerését takaró felvilágosítási jogosultság tágabb körű a fogalom konkrét jelentésénél. A szóbeli vagy írásbeli felvilágosításon túl magában foglalja az eredeti ügyirat megtekintését, abból másolat vagy jegyzet készítését.

A felvilágosításhoz való jog azonban – bár terjedelme nem egyértelműen meghatározott – nem gyakorolható korlátlanul vagy visszaélésszerűen. A megfelelő terjedelem kijelöléséhez viszont ugyancsak törvényi szintű szabályozásra van szükség, amelynek egyaránt kell támaszkodnia a bíróságok saját szervezetük vonatkozásában alkalmazott gyakorlatára, és a felsőbb bírósági döntésekre. Előbbi számos esetet szolgáltat a felvilágosítás koncepcionális kialakításának segítésére, de utóbbi esetében is születtek elvi jelentőségű döntések, többek között a modern elektronikai eszközök segítségével gyakorolt felvilágosítás vonatkozásában.[57]

2.1. Az igazságszolgáltatás nyilvánossága

A bíróságok működésének nyilvánossága alapvető követelmény a demokratikus elvek szerint szerveződő államok esetében.

A nyilvánosság kontrollmechanizmusként is értékelhető, ilyen módon pedig kétfajta ellenőrzési fajtát tudunk elkülöníteni:

  • jogi kontroll esetében az ellenőrzés a jogrend egyes szabályain keresztül automatikusan érvényesül, ez azonban olyan jogrendszer létét feltételezi, amely automatizmusain keresztül is hatékonyan tudja képviselni a jogállamiság eszméjét;
  • társadalmi kontrollnak hívjuk az állampolgároknak a közhatalom részvételében való aktív szerepvállalását, amely a klasszikus részvételi mechanizmusokon (például népszavazás) olyan eszközökre is kiterjed, mint a bíróságok működésének, döntéseinek figyelemmel kísérése, az esetlegesen tapasztalt visszaélések esetén a jog eszközeinek igénybevétele.

 A nyilvánosságot tehát, mint kötelezettséget és garanciát érdemes szemlélni, amely a jogállamiságnak nem az egyik eszköze, hanem alappillére, amely az állam átlátható működésén keresztül teremti meg a jog uralmát.

A nyilvánosságnak pedig fontos eszköze a bíróságok tájékoztatási kötelezettsége, ennek szabályozása viszont csak a legmagasabb szintű jogszabályokkal lehetséges. Alkotmányos szinten véleményem szerint kielégítő védelmet nyújtanak az Alaptörvény rendelkezései, azonban mindenképpen szükségesnek tartanám egy arra épülő törvényi szint és jogszabály elfogadását, amely az igazságszolgáltatás vonatkozásában garantálná a megfelelő nyilvánosságot a társadalom ellenőrzéséhez.

A nyilvánosság biztosítására vonatkozó elvi összhang már megteremtődött szakmai körökben, a kinyilatkoztatott célok jogalkotásban történő érvényesítése azonban még nem biztosított. „Ha kiindulási pontként elfogadjuk azt a tézist, hogy az igazságszolgáltatás egységes, akkor az alkotmányos elvek teljes körű érvényesülése érdekében a bíróságok által végzett valamennyi tevékenységre azonos alapokon nyugvó, egységes sarkalatos nyilvánossági szabályokat kell alkotni, amelyeket az eljárási törvények rendelkezéseivel összhangban a részletszabályozás ügyszakonként differenciálhat.”[58]

2.2. A nyilvánossághoz fűződő jogok ütközése

A nyilvánosság biztosítása kapcsán azt láthatjuk, hogy egy – látszólag minden érintett számára – pozitív hozadékú törekvés kapcsán mégis olyan korlátok merülnek fel, amelyek megakadályozzák ennek a jognak a gyors és hatékony jogszabályi érvényesítését.

A nyilvánosság kapcsán leginkább a személyes adatok védelméhez, illetve a bírósági eljárások átláthatóságához és a tárgyalások nyilvánossághoz fűződő jogok ütközéséről beszélhetünk.

A személyes adatok védelméhez fűződő jogok terén a rendszerváltás óta dinamikus fejlődés tapasztalható, védelmének szükségességéhez az egyes igazságszolgáltatási eljárásokban kétség nem fér, azonban a nyilvánossági szabályok relációjában az tapasztalható, mintha az állam egyszerre akarná védeni és szolgáltatni ugyanazokat a jogosultságokat. A fogalmi zavart ebben az esetben eljárási és elvi zavarok is kiegészítik, a védelem és nyilvánosság határmezsgyéje a legtöbbször elmosódott, a két korlátozás alkalmazása nem konzekvens.

Bár az utóbbi két évtized törvényhozásában egyre inkább érvényesülnek a magánszféra védelmének és az információszabadság biztosításának szabályai, az igazságszolgáltatás terén ennek ellenére nem sikerült áttörő sikereket elérni.

Az eljárási törvényeket horizontálisan lefedő Info. tv. jelentősen megnehezíti a jogalkalmazók helyzetét, a szabályok ugyanis a legtöbb esetben nem egyértelműek, a kialakult gyakorlatok tekintetében pedig fennáll annak a veszélye, hogy a szabályok az eredeti rendeltetésüktől eltérő célt képviselnek.

Ezeket a kérdéseket pedig csak tovább bonyolítják azok a normák, amelyeket a normarendszerrel kapcsolatos részben tárgyaltam.

Az Info. tv. – minden pozitívuma, előremutató jellege ellenére – nem tudja betölteni azt a szerepet az igazságszolgáltatás vonatkozásában, amelyre eredetileg szánta azt a jogalkotó. A bíróságok szektoriális kérdéseit keretjogszabályi jellege folytán nem képes betölteni, speciális viszonyrendszerekhez történő alkalmazkodása az elmúlt évek ide vonatkozó tapasztalatai alapján elégtelennek bizonyult.

Törvényhozási oldalról is viszonylagos bizonytalanság tapasztalható, ugyanis a jogalkotó az összhang észlelt hiányossága ellenére sem tett kísérletet a szabályok összehangolására.

A megoldást jelentő törvényjavaslat koncepciójának kidolgozója egyértelműen fogalmaz ezzel kapcsolatban: „e szabályok együttesen nem alkalmasak arra, hogy egyértelmű, tiszta, világos és végrehajtható rendelkezéseket fogalmazzanak meg”.[59]

ÖSSZEGZÉS ÉS JAVASLATOK

Az igazságszolgáltatás, szűkebben véve a bíróságok adatkezelése egy olyan virulens, napjaikban előtérben lévő terület, amelyre vonatkozóan nehéz időtálló következtetésekkel élni. Amiben a szakirodalom egyetért, az az egységes szabályok létének hiánya, továbbá egy minden igényt kielégítő jogszabály megalkotásának a szükségessége.

A jogi szabályozottság hiánya tárgyában egyértelműen felrajzolható a fennálló problémák térképe. Az igazságügyi adatkezelés szorosan összefügg a hasonló tárgykörben értelmezett nyilvánossággal, mint az adatkezelés hatékonyságának és az alapvető alkotmányos szabadságjogok biztosításának eszközével.

A problémák tehát három nagy, azon belül több kisebb területre bonthatók. A kérdések rendezését elsőként az általános, talán kisebb jelentőségűnek tekinthető területekkel érdemes kezdeni. Ilyen például egy szektoriális törvény megalkotásának szükségessége, amelyet szerencsés módon a jogalkotó már felismert, erre vonatkozóan lépéseket is tett, a folyamatba pedig a gyakorlat és az elmélet szakemberei is konstruktívan kapcsolódtak be, így ezen a téren megállapítható, hogy megkezdődött a pozitív változás. A törvények hatályának kijelölése, fogalmi körének rendezése ezek után már részletkérdésnek tekinthető, azonban hozzá kell még venni a megfelelő felügyeleti rendszer kialakítását is, a jelenlegi alapos felülvizsgálatával, amely során még felmerülhetnek alapvető fontosságú kérdések.

A második nagy probléma-csoport magával az adatkezelés mikéntjével kapcsolatos. Ez rögtön három részre bontható: bírósági, bíróságon kívüli és anonimizálással kapcsolatos témakörökre. Elsőként érdemes szabályozni a hagyományos, bíróságon belüli adatkezelési kérdéseket, ezek között legfőképpen az igazságügyi adat meghatározását, az adatkezelési tevékenység megfogalmazását, a bíróságokra beérkezett és az ott keletkező adatok csoportosítását, az ehhez kapcsolódóan felmerülő szervezeti kérdéseket, az alacsonyabb szintű normák újraalkotásának kérdéseit, az adatkezelésre jogosultak körét, jogállásukat, az egyes vonatkozó jogok ütközésének feloldását, a lajstromok, ügyiratok és igazgatási célú nyilvántartások ütközésektől és bizonytalanságoktól mentes újraszabályozását és minden egyéb, ezzel összefüggésben felmerülő kérdést.

A bíróságokon kívüli adatkezelés kapcsán hasonló kérdések merülnek fel. A tágabb értelmű igazságszolgáltatás adatkezelésének definiálása alapvető fontossággal bír, de ugyancsak felmerülnek a nyilvánosan kezelt adatok kérdései, az adatkezelők jogállása vagy a jogok ütközésének kérdései is.

Az anonimizálás körében pedig a saját készítésű iratok anonimizálási módszertanának kidolgozása és a különböző beadványok, a bizonyítékként becsatolt iratok anonimizálási kérdései jelenthetnek kihívást a megalkotandó törvény kidolgozói számára.

A problémák harmadik, egyben utolsó nagy körét a tájékoztatási tevékenységgel kapcsolatosan felmerülő kérdések alkotják. A nyilvánosságra vonatkozó szabályozás tekintetében maga az igazságszolgáltatás nyilvánosságának definiálása merül fel első körben, majd erre épülve a hatályos szabályozás jogi rendszerének elemei, az új törvény szektoriális alapelvei, az alacsonyabb szintű normák biztosítása, a szervezeti kérdések, az eljárások iratainak nyilvánossági kérdései, a bíróságok tájékoztatási kötelezettsége.

További jelentős problémakört alkotnak a sajtóval, mint a bírósági munka állandó szereplőivel kapcsolatos kérdések. A sajtó vonatkozásában ugyancsak felmerülnek a nyilvánossági, felelősségi, törvényi hatályhoz kötődő problémák. Itt érdemes tisztázni a sajtószervek és a sajtókapcsolat fogalmi kérdéseit is.

Végül e helyen sem lehet elhanyagolni az anonimizálás kérdését, amely főleg a sajtótájékoztatással és a bíróságokon keletkezett iratok kutathatóságával függnek össze.[60]

Az igazságügyi adatkezelésről és az ítélkezés nyilvánosságáról szóló törvény végleges koncepciója várhatóan év végére készül el. Az olyan kérdések tisztázásán túl, mint a magánszféra és a nyilvánosság terjedelmének pontos meghatározása, ez a törvény számos kérdésre választ adhat és megoldást nyújthat a meglévő problémákra.

Mindenesetre a bírósági adatkezelésről egyértelműen kijelenthető, hogy a legnagyobb átláthatóság biztosítása és a leghatékonyabb, legdemokratikusabb adatkezelési gyakorlat bevezetése minden érintett közös érdeke.

 

IRODALOMJEGYZÉK

Dr. Hack Péter: Az igazságügyi adatkezelésről és tájékoztatásról. Elhangzott Az igazságügyi adatkezelésről és tájékoztatásról szóló törvény koncepciója című konferencián, a Szegedi Ítélőtáblán Szegeden, 2014. január 17-én (http://www.birosag.hu/sites/default/files/jegyzet_0207_oszesitett_javito...)

Dr. Harangozó Attila: Vitaanyag Az igazságügyi adatkezelésről és a bírósági tájékoztatásról szóló törvénytervezet előzetes egyeztetéséhez. (http://birosag.hu/nyilvanossag/az-igazsagugyi-adatkezelesrol-es-birosagi tajekoztatasrol-szolo-torvenytervezet)

Dr. Harangozó Attila: Elhangzott „Az igazságügyi adatkezelésről és tájékoztatásról szóló törvény koncepciója” címmel rendezett konferencián, 2014. március 14-én Debrecenben. (http://birosag.hu/sites/default/files/debrec-eni_konferencia_szoveg_0424...)

Dr. Jóri András: Az adatvédelmi jog generációi és egy második generációs szabályozás részletes elemzése. PhD dolgozat, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskola, Pécs, 2006. (http://doktori-iskola.ajk.pte.hu/files/tiny_mce/File/Archiv2/jori/jori_d...)

Dr. Jóri András: Adatvédelmi kézikönyv. Budapest, Osiris Kiadó, 2005.

Dr. Jóri András: Az új magyar adatvédelmi törvény elé. Jogtudományi Közlöny, 2003/12.

Dr. Majtényi László: Az információs szabadságok – adatvédelem és a közérdekű adatok nyilvánossága. CompLex Kiadó, Budapest, 2006.

Dr. Petrétei József – Tilk Péter: A személyes adatok védelme. (http://akki.doctor.hu/anyagok/2fel-ev/alkot2/szabjogok/szemelyesadatok.doc)

Dr. Sólyom László: A személyiségi jogok elmélete. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1983.

 

 

Jogdokumentumok

Az Európai Parlament és a Tanács 95/46/EK irányelve a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról.

  1. évi VI. törvény az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során, Strasbourgban, 1981. január 28. napján kelt Egyezmény kihirdetéséről.

Magyarország Alaptörvénye.

  1. évi III. törvény a polgári perrendtartásról.
  2. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról.
  3. évi V. törvény a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról.
  4. évi CLV. törvény a minősített adat védelméről.
  5. évi CIV. törvény a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól.
  6. évi CXXX. törvény a jogalkotásról.
  7. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról.
  8. évi CLXI. törvény a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról.
  9. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről.

14/2002 (VIII.1) IM rendelet a bírósági ügyvitel szabályairól.

  1. évi 4. számú OIT szabályzata bíróságok egységes iratkezeléséről

Az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII. törvény alapján az információs önrendelkezési jog és az információszabadság érvényesülésével kapcsolatban lefolytatott vizsgálat eredményét összegző ajánlás (225/K/1999). ABI 2000. (http://abi.atlatszo.hu/index.php?menu=beszamolok/1999/M/1/2&dok=225_K_1999).

Állásfoglalás a második világháborúban elesett katonák adatai a személyes adatok védelme mellett publikálhatóak (475/K/1998). ABI 1999. (http://abi.atlatszo.hu/index.php?menu=beszamolok/1998/M-/1/1&dok=475_K_1998).

A Kúria 316/2006. számú jogesete.

34/1994. (VI. 24.) AB határozat.

 

[1]Jóri András: Adatvédelmi kézikönyv. Budapest, Osiris Kiadó, 2005. 11. o.

[2] Sólyom László: A személyiségi jogok elmélete. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1983. 315. o.

[3]Hack Péter: Az igazságügyi adatkezelésről és tájékoztatásról. Elhangzott Az igazságügyi adatkezelésről és tájékoztatásról szóló törvény koncepciója című konferencián, a Szegedi Ítélőtáblán Szegeden, 2014. január 17-én (http://www.birosag.hu/sites/default/files/jegyzet_0207_oszesitett_javitott_ta_0.pdf, utolsó letöltés ideje: 2014. augusztus 7.)

[4] Nemrég Janez Jansa volt szlovén kormányfőt ítélték korrupciós vádakkal 2 év szabadságvesztésre, Romániában pedig Codrut Seres volt román gazdasági miniszter ellen született ítélet első fokon négy év börtönbüntetésre, aki ellen a vád szerint hivatali hatalommal való visszaélésben való bűnrészesség miatt indult eljárás a román legfelső bíróság előtt.

[5] Példaként említhető többek közt az olaszliszkai ügy, a Marian Cozma meggyilkolásával kapcsolatban indult eljárás, vagy a nagy médiavisszhangot kiváltott Eva Rezesova büntetőügye.

[6]Hack (2014): i. m.

[7]Majtényi László: Az információs szabadságok – adatvédelem és a közérdekű adatok nyilvánossága. CompLex Kiadó, Budapest, 2006. 122-123. o.

[8] Amelynek ratifikációja Magyarországon az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során, Strasbourgban, 1981. január 28. napján kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1998. évi VI. törvénnyel történt meg.

[9] Az Európai Parlament és a Tanács 95/46/EK irányelve a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról

[10]Majtényi (2006) i. m. 123. o.

[11] Igazságügyi Közlöny CXI. évfolyam 2. szám, 2003. február 28., 416. oldal

[12]Jóri András: Az új magyar adatvédelmi törvény elé. Jogtudományi Közlöny, 2003/12. 397. o. és Petrétei József – Tilk Péter: A személyes adatok védelme. (http://akki.doctor.hu/anyagok/2fel-ev/alkot2/szabjogok/szemelyesadatok.doc, utolsó letöltés ideje: 2014. augusztus 4.)

[13]  Az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII. törvény alapján az információs önrendelkezési jog és az információszabadság érvényesülésével kapcsolatban lefolytatott vizsgálat eredményét összegző ajánlás (225/K/1999). ABI 2000. (http://abi.atlatszo.hu/index.php?menu=beszamolok/1999/M/1/2&dok=225_K_1999, utolsó letöltés ideje: 2014. augusztus 2.)

[14] Állásfoglalás a második világháborúban elesett katonák adatai a személyes adatok védelme mellett

publikálhatóak (475/K/1998). ABI 1999. (http://abi.atlatszo.hu/index.php?menu=beszamolok/1998/M-/1/1&dok=475_K_1998, utolsó letöltés ideje: 2014. augusztus 2.)

[15]Info. tv. 3. § 1. pont

[16] Az irányelv 2. cikk d) pontja szerint.

[17]Info. tv. 3. § 9. pont

[18]Jóri András: Az adatvédelmi jog generációi és egy második generációs szabályozás részletes elemzése. PhD dolgozat, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskola, Pécs, 2006. 127. o. (http://doktori-iskola.ajk.pte.hu/files/tiny_mce/File/Archiv2/jori/jori_dolgozat_nyilv.pdf, utolsó letöltés ideje: 2014. augusztus 4.)

[19]Info. tv. 3. § 18. pont

[20]Jóri (2006): i. m. 320. o.

[21] Harangozó Attila: Vitaanyag Az igazságügyi adatkezelésről és a bírósági tájékoztatásról szóló törvénytervezet előzetes egyeztetéséhez. (http://birosag.hu/nyilvanossag/az-igazsagugyi-adatkezelesrol-es-birosagi-tajekoztatasrol-szolo-torvenytervezet, utolsó letöltés ideje: 2014. augusztus 5.)

[22] Gondoljunk csak a tárgyi bizonyítékok, a fénykép-, hang-, és képfelvételek, a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (például ujj- és tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép, szagminta) alkalmazására a bírósági eljárásokban!

[23] Elhangzott „Az igazságügyi adatkezelésről és tájékoztatásról szóló törvény koncepciója” címmel rendezett konferencián, 2014. március 14-én Debrecenben. (http://birosag.hu/sites/default/files/debrec-eni_konferencia_szoveg_0424.pdf, utolsó letöltés ideje: 2014. augusztus 2.)

[24] Harangozó (2014): i. m.

[25] Harangozó (2014): i. m.

[26] Harangozó (2014): i. m.

[27]Info. tv. 3. § 5. pont

[28]Info. tv. 3. § 2. pont

[29]Info. tv. 3. § 3. a) pont

[30]Info. tv. 3. § 3. b) pont

[31] Harangozó (2014) i. m.

[32]Majtényi (2006) i. m. 229-234. o.

[33] Harangozó (2014) i. m.

[34] Harangozó (2014) i. m.

[35] Pp. 1. §

[36] Be. 178. §, 178/A. §, 185. §, 188. §

[37]Cgt. Preambulum

[38] Alaptörvény 25. cikk (1) bekezdés

[39] Alaptörvény 25. cikk (2) bekezdés

[40] Harangozó (2014) i. m.

[41]Bszi. Preambulum

[42]Bszi. 76. § (10) bekezdés

[43]Bjt. Preambulum

[44] Be. 604. § (2) o) pont

[45] Pp. 395. § (3) bekezdés

[46] Harangozó (2014) i. m.

[47] Alaptörvény C) cikk (1) bekezdés

[48] Harangozó (2014) i. m.

[49]Büi. 3. § 8. pont

[50]Büi. 17. § (5) és 32. § (1) bekezdések

[51] Harangozó (2014) i. m.

[52]Büi. 34. § (5)

[53] Harangozó (2014) i. m.

[54]Hack (2014): i. m.

[55] 34/1994. (VI. 24.) AB határozat

[56]Hack (2014) i. m. 22. o.

[57] Kúria 316/2006. számú jogesete

[58] Harangozó (2014) i. m.

[59] Harangozó (2014) i. m.

[60] A fejezet Az igazságügyi adatkezelésről és a bírósági tájékoztatásról szóló törvénytervezet előzetes egyeztetéséhez készített problématérkép alapján készült. (http://www.birosag.hu/sites/default/files/allom-anyok/stat-tart-pict/problematerkep_20140214.gif, utolsó letöltés ideje: 2014. augusztus 5.)