MABIE

HUNGARY

Hírek

Év bírája díjátadás Veszprémben

16. alkalommal került sor a MABIE Veszprém Vármegyei Szervezete által alapított "Az Év Bírája Veszprém Vármegyében" díj átadására; a hagyományoknak megfelelően idén is egy gálavacsorával egybekötött rendezvény keretében.

A bírák és bírósági titkárok által nagy számban leadott szavazatok alapján a 2024. évi díj – és az ezzel járó, kézzel festett porcelán bagoly – nyertese dr. Keresztes Klára bírónő lett.

Dr. Keresztes Klára a szegedi József Attila Tudományegyetemen végzett 1986-ban, summa cum laude minősítéssel. 1986-tól fogalmazó volt a Veszprémi Városi Bíróságon, 1988. november 1. napjával kapott bírói kinevezést.

1994 novemberétől munkáját a Zirci Városi Bíróságon folytatta, amelynek 1999-től 2011-ig elnöke volt. 2011-ben – sikeres pályázatot követően – áthelyezték a Veszprémi Törvényszékre, ahol másodfokú (polgári fellebbviteli) tanácsban dolgozott előadó bíróként. Ugyanezen tanácsnak 2023. decemberétől 2024. augusztus 31. napjáig megbízott, 2024. szeptember 1. óta kinevezett tanácselnöke.

A kollégák által rá leadott, indokolást is tartalmazó szavazatok kiemelték évtizedek óta végzett töretlen munkáját, nagy munkabírását, kiemelkedő szaktudását, valamint kivételes és szívből jövő kedvességét és gondoskodását – mind a fiatalabb, mind az idősebb generáció irányába. Rámutattak, hogy eddigi pályája során minden egyes szerepkörben helytállt: elsőfokú bíróként, zirci bírósági elnökként, másodfokú tanácsban előadó bíróként és tanácselnökként is.

Ezúton is gratulálunk a díjazottnak!

Magyar Bírói Egyesület

 

Székhely:
1122 Budapest, Tóth Lőrinc utca 6.
(Magyar Igazságügyi Akadémia) 113-as iroda

E-mail: info@mabie.hu